A diabetikus joghurtom majszolása közben úgy gondoltam kiírom magamból,ami a szívemet nyomja. Lehet,hogy a kutya nem kiváncsi rá,de ettől függetlenül nekem segíteni fog. Tegnap ismét visszautasítottam egy ember közeledését. Nevezzük “beachboy”-nak. (Hogy miért azt sztem nem sokan érthetjük,de ez abszolút nem lényeg.) Szóval “beachboy”-jal nyáron ismerkedtem meg,de félbeszakadt a kapcsolat,mert bepánikoltam. De Ő kitartó volt,nem adta fel és továbbra is azon volt,hogy megismerhessen. Nagyon értékeltem a kitartását! Aztán randira is hívott,amit én persze egy napos gondolkodás után visszautasítottam. Jellemző. Lepke le is cseszne miatta,ha tudná,sőt,állítom Peti is,de higyjétek el,képtelen lettem volna rá. Egy rendkívül helyes,vonzó,édes pasiról van szó,mégis azt súgja az eszem(és a szívem),hogy picit várj,Eszter! Ne menj fejjel a falnak! Időre van szükséged ahhoz,hogy újra őszintén bízni tudj valakiben. Talán igaza van. Az elmúlt fél évet azzal töltöttem,hogy megbíztam vkiben,akiben utána csúnyán csalódnom kellett. Most meg már úgy vagyok vele,hogy inkább nem bízom meg senkiben,hogy ne kelljen csalódnom. Tudom,ezzel újra csak építgetem a falaimat,de képtelen vagyok magammal ellentmondásosan cselekedni. Tudom,hogy mindenki adja nekem a tanácsokat,hangoztatják a bölcseleteket,mit hogy kéne csinálni,és még ha igazuk is van,akkor sem megy ez nekem. Nem tudok másra hallgatni,ha egyszer a szívem olyan erősen kalimpál,hogy ne tegyem! (Lepke ruha-hasonlata
). Lehet,hogy utólag bánni fogom,de az is lehet,hogy jól tettem,mert tényleg kis időre van szükségem ahhoz,hogy begyógyuljanak a sebek. Szívügyekben nem igaz,hogy ,,szembe kell nézni a félelmeinkkel”. Úgy mi értelme van? Mi értelme van annak,ha valamilyen álarcot magunkra erőszakolunk? Hazudunk saját magunknak és a környezetünknek is. Éppen ezért nem mondanám,hogy menekülök-ahogy azt sokan szemre hányták-,inkább csak várakozó álláspontra helyezkedtem,türelmi időt kértem. Tisztában vagyok az érzelmeimmel,ura vagyok önmagamnak,de időre van szükségem,hogy meg tudjak nyílni a világnak.
november 23, 2006
Run away
2 hozzászólás »
A bejegyzéshez tartozó hozzászólások RSS csatornája. TrackBack URI
Egy az egybe ugyanolyanok vagyunk. Minden nappal egyre jobban hasonlítunk
Tudod, hogy már kezdtem jól lenni, de most megint visszaestem… Ha azt mondanám, hogy 20 téglát lebontottam a falból, akkor most 40-et visszaraktam…
Comment Szerző: Lepkécske — november 24, 2006 @ 10:58 am |
Detto
Comment Szerző: Angyalka — november 24, 2006 @ 5:10 pm |