Az én életem..

Miért? Miért szól bele,ha nem is kérdezzük? A fél éjszakámat azzal töltöttem,hogy a továbbtanulási könyveimet,prospektusaimat böngésztem. Leszűkűlt a kör. Nagyon leszűkült. Ismét beigazolódott,hogy az első megérzés a döntő. Csak hát ez is akadályokba ütközik. Rég elhatároztam már,hogy olyan szakon szeretnék tanulni a későbbiekben,ami élvezettel tölt el,ami érdekel. Hiszen arra már nem nagyon lehet alapozni,hogy milyenek az esélyeid a diploma után,lesz-e munkád,mert nincs konkrét válasz. Úgyhogy az elkövetkezendő négy-öt évemet nem szeretném olyan helyen tölteni,ahol -már most tudom-, semmi keresnivalóm nem lenne. Média kommunikáció. Tudom,sablon. De mit tegyek,ha engem ez érdekel?! Pécs és Kaposvár jöhetett számításba. Pécs kilőve-nagyon magasak a ponthatárok-,úgyhogy maradt kicsi városkám. Anyunak semmi kifogása ellene. De apa kikelt magából. Hogy majd Ő is elolvassa azokat a tájékoztatókat,mert itt nem maradhatok. Remek. Igaz,találtam szimpatikus szakokat Pécsen is,de engem az előbb említett sokkal jobban vonz. Lehet,hogy Ő sokkal több élettapasztalattal rendelkezik,lehet,hogy reálisabban látja a dolgokat,mint én 17-18 éves fejjel,de akkor sem tudhatja,mire is vágyom igazán. Hosszabb távra tervezve,valóban neki lehet igaza,és előfordulhat,hogy az élet majd Őt igazolja,de muszáj,hogy kicsit magam döntsek. Miért fáj az neki,hogy maradnék? Ha már itt tartunk,mehetnék Pestre is,mert az még színvonalasabb egyetemeket kínál,mint Pécs. De az az egy város,ahova ha tehetem a lehető legritkábban teszem be a lábam. Katasztrófa! Zsong a fejem és nem tudom mit tegyek! A szívemre és az eszemre hallgassak vagy a család fejére?

Doppingolsz..

Nem tudok aludni. Fel vagyok dobódva. Jó Veled! Annyi energiám van attól a sok-sok szeretettől,amit tőletek kapok,hogy nem bírok magammal. Csak mosolygok és senki sem képes elrontani a jókedvemet. Nagyon klassz ez így. Bárcsak mindig így maradna..! Köszönöm!

Ma délelőtt eleinte vonakodva,de elmentem apuval a karácsonyi misére. Meglepett. Mondtam is Rékának,hogy kár,hogy nem vittem diktafont. A püspök úr hihetetlen egyéniség! Olyanokat mondott,hogy csak bámultam Rá,de már nem is láttam,mert nagyon megfogtak a szavai. Semmi szent,betanult szöveg. Ne így képzeljétek el! Saját szavaival fejtette ki véleményét a szeretetről és arról,hogy a karácsony már rég nem arról szól,amiről kellene. De erről nem is szeretnék beszélni,hiszen mindenki tudja mire is értette. Hanem a szeretet. A lényeg az,hogy minden le van ejtve. Ha mások iránt ki tudod fejezni az érzéseidet,ha meg tudod élni a pozitív pillanatokat,ha sugározni tudod magadból az örömöt,akkor minden rendben lesz. Lehet hatalmas bajban az országunk,a családunk…,ahol van szeretet,ott könnyebben át tudják vészelni az élet árnyékos oldalait. És milyen igaz! Ha nem versengenének az emberek,ha nem esnének egymásnak(akár politikáról,közéletről..van is szó),akkor minden sokkal egyszerűbb lenne. Ha nem lennének az életemben,akiket szeretek-és akik viszont szeretnek- ,meglehetősen neház helyzetben lennék. Úgyhogy mostantól próbáljunk meg kevesebbet okoskodni,gondolkodni,ügyeskedni,titkolózni.. Inkább szeressük egymást! Nagyon irreális a gondolat?  

Gazdag ez a Jézuska..

Nem tudom a ti “Jézuskátok” mennyire volt eleresztve az idén,de az enyém rendesen kiköltekezte magát. Én az a fajta ember vagyok,aki egy icipici apróságnak is nagyon tud örülni,de ma,azt sem tudtam hova kapjam a buksim. Hugicám csinált nekem egy nagyon helyes kis üdvözlőlapot(angyalkával ) és egy kézzel gyártott kulcstartót,és vett nekem egy angyalkás kitűzőt is Anyuéktól kaptam Raffaello-angyalkás ágyneműhuzatot és törölközőt (csodaszééééépppppppp ),egy hatalmas angyal szobrot, angyalkás esernyőt,Micimackós tolllat(persze Micimacinak glóriája és szárnyai vannak ) … Nem tudom,hogy hálálom meg mindezt nekik… Persze én is készültem apróbb meglepetésekkel,de ezek sosem érnek fel ennyi mindennel. Nálunk még a cicusok is kaptak ajándékot  Aztán a karácsonyi vacsi. Ott kezdődött a móka,hogy öt személyre terítettünk majdnem,de rájöttünk,hogy csak négyen leszünk (megszoktuk,hogy Réka is velünk van ). Úgyhogy megbontottuk Rékustól kapott pezsgőnket,így valamilyen szinten Ő is velünk ünnepelt Anyu sütött-főzött:halászlé,minden fincsi és jó-rántott gomba,sült halacska,rizs,sali stb,cukormentes süti . Ha most nem híztam 5 kilót,egyet sem De hát ezért van a Karácsony. Nemdebár?   Még egyszer hasonlóan szép,angyalkákkal teli karácsonyt kívánok mindenkinek!

                  

Kellemes Ünnepeket!

                             

Piramis : Kívánj igazi ünnepet!

Nézem, ahogy az est leszáll az ablakom előtt,
Ezüstbe és fehérbe öltözik a Föld.
Álmaink és bűneink, jó és rossz tetteink
Ma hó takarja.

A világ bármely részén élsz és bárki vagy,
Szeretném, hogy légy ma este egy kicsit boldogabb,
Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet,
Ahogyan én neked.

Kívánj a szónak nyílt utat,
És a dalnak tiszta hangokat,
Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek,
Ahogy szeretnéd hogy szeressenek!

Kívánd, hogy mindaz, amit ma éjjel gondoltál,
Ugyanúgy igaz legyen holnap s holnapután,
Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet,
Békés karácsonyt mindenkinek!

Locsifecsi

Ma magyar órán  a szövegértést gyakoroltuk. Halál unalmasak szoktak lenni ezek az órák,de kivételesen találtam benne egy csöpp kis izgalmat. Habár a feladat elvégzéséhez nem sok kedvem volt,a szöveg nagyon megfogott. Arról szólt,hogy állandóan fölöslegesen beszélünk. És tényleg így van. Már régóta nem arra használjuk a “beszélőkénket“,hogy értelmes és fontos dolgokat közöljünk a másikkal,hanem csak lotyogunk,közhelyekkel dobálózunk és a legfrissebben hallott pletykákat igyekszünk minél előbb megtárgyalni(persze azt mondván,hogy köztünk marad-de amit már néhány ember tud,az nem marad titokban). Régebben őseink csak a legeslegfontosabb üzeneteket osztották meg a másikkal,ekkor még csak a kommunikáció kezdetleges formája alakult ki,aztán a finnugor nép is még elég szűkszavúan fogalmazott,ma meg már odáig fajultak a dolgok,hogy ha kell,ha nem,be nem áll a szánk. Igen,mosolyoghattok,hiszen én élen járok a fecsegésben,mindig beszélgetek valakivel,de nem azért mert unatkozom,hanem mert úgy érzem magam jól,ha megoszthatom valaki mással a gondolataimat és hallhatom az ő véleményét is különbőző témákkal kapcsolatban. Ilyen társas lény vagyok . Persze sokszor jobban tenném ha befognám a számat,mert van,hogy túl elhamarkodottan ítélek,van,hogy hirtelen felindulásból olyat mondok,amit később rendesen megbánok,de ugyanakkor vannak helyzetek,amikor jobb ha az ember a sarkára áll és kinyílvánítja a véleményét. (Naná,hogy mindig én vagyok “vélemény kisasszony”,mert -habár mindenkinek megvan a véleménye- én ezeket általában közlöm is- sokak bánatára,de ez van..). A másik véglet,aki sosem szól egy szót sem. Nem értem,hogy bírnak magukban tartani annyi mindent.. Vagy nincs is gondolatuk semmiről?Nincs önálló véleményük? Ha hallanak valamit,rábólintanak,és az nekik jó? Nem hiszem. Ebben is-mint minden másban-meg kellene találnunk az arany középutat,hogy arra használjuk a szánkat,amire az való,és csak akkor ha nagyon szükséges

Az élet apró örömei..

Ezúttal a szó szoros értelmében. Hajnalban megszületett unokatesóm kicsi babája,a család nagy-nagy örömére Most éreztem át igazán,mekkora dolog is ez. Unokatesóm anyuka lett,nagynéném nagymama,nagymamám dédmama.. Olyan furcsa ez az egész Egy csöpp kis élet,ami minden szívet megdobogtat. Sajnos még nem láttam Domcsit(szegénykémnek inkubátorban kell egy darabig élnie,infúziót is kapott ),de minden bizonnyal hamarosan makk egészséges kiskrapek lesz. Bennt voltunk a szülészeten. Nagyon megható volt. Ki azért sírt,mert boldog,ki azért,mert félti a kis gyönyörűséget.. Aztán anyu elkezdte a nosztalgiázást.. Hogy én 2 napig születtem (icipici baba létemre),és hogy beszorultam félúton és,hogy mennyire nem szerettem volna megszületni.. Ez nálunk már családi hagyomány. Mindenki ismeri a “sztorit”. Már akkor tudtam mi a jó nekem. A jó meleg pociban,anyukám szívdobogását hallgatva.. Hejj,de szép világ lehetett. Aztán megszülettem. Lila,véraláfutásos buksival,Dumbó fülekkel és iszonyat csúnya pofival..elég elcseszett lehettem Anyukám kétségbe is esett(bár megmondom őszintén két napig születni,megerőltető dolog..),apukám vigasztalta,hogy remélhetőleg kikupálódok,na és ez lett belőlem.Szerencsére nincs elálló fülem… 

És ahogyan itt noszatalgiáztunk,elmerengtem. Hogy tényleg milyen szép is az élet. Hogy két aprócska sejtből milyen “csoda” lesz. Egyébként is mostanában nagyon családcentrikus lettem Várom már,hogy Domcsi meggyógyuljon,és hazajöhessenek. Alig várom,hogy babusgassam,becézgessem,lássam ahogyan megtanul dolgokat lépésről-lépésre.. Egy kissrác annyira édes! Persze egy kicsi lány is. De teljesen bele vagyok bolondulva a farmerszerkós,kendős buksis rosszcsontokba. Normális ez ennyi idősen?

Go-go girl

Elkezdtük a diákhetes mókát.. Tánc. OK. Eddig semmi bajom nem volt vele,de amint megtapasztaltam,miről is van szó,ledöbbentem. Tulajdonképpen valamilyen erőltetett,popsirázós termékenységi táncot kellene előadnunk. Nyolcunk közül,csak nekem volt ellene kifogásom. Ez is meglepett. Nem vagyok prűd és bulizni is szeretek,de az,hogy az egész iskola azt lesse(természetesen a 9-es kissrácokat és a tanári kart is beleértve),miként riszálom magam,az már azért sok! Szóval visszaléptem.. Tuti balhé lesz,mert számítottak rám,de talán eljött az ideje,amikor végre nem mások,hanem a saját érdekeimet helyezem előtérbe. Végülis ennek-normális esetben- így kell lennie. Persze,nevezhet bárki önző dögnek is,mondván az osztályomért megtehetném,de úgy érzem,ez a tánc az osztályomat is csak lealacsonyítaná és még csak icuripicuri esélyünk se lenne megnyerni azt a fránya diákigazgató-választást. Ez az én véleményem. Bocsi Balázs,hogy cserben hagytalak!

Megérzés…

,,Az ész és szív harca őrült játék.” Na igen. Amég az egyik óvva int egy cselekedettől,a másik addig súgdossa a füledbe,hogy tedd meg,amég végül valahogy nem döntesz. Vagy jól vagy rosszul. Eddig is általában a naiv kis szívemre hallgattam,ami mindig azt súgta,hogy ne gondolkodjak annyit,aztán később jöttem csak rá,hogy helyesebb lett volna,ha észnél vagyok. Ezúttal is a szívemre hallgattam-bár majdnem az eszemre -,kiderül majd,hogy helyesen tettem-e….

Mentsük meg őket…!

Aki az állatokat szereti,rossz ember nem lehet -gondolom én. Már pedig most szükség van az állatbarátokra,mert a kaposvári állatmenhelyen iszonyatos körülmények uralkodnak. A sok-sok árva,magára hagyott kutyus térdig süllyed a sárban,éhezik és vár a ” csodára”,hátha lesz valaki,aki megszereti és örökbefogadja. Természetesen ez nem a menhely működtetőjének (és az önkénteseknek) a hibája. Ők szívüket lelküket odaadnák a kis jószágokért,az életüket arra áldozták fel,hogy segítsenek a kis árváknak,de hiába. Ha nincs megfelelő anyagi háttér és támogató,csak a szeretet nem segít. Kevesen tudnak a menhely működéséről. Én sem tudtam,amég anya fel nem hívta rá a figyelmemet. Gyűjtést szerveztek az állatoknak. Ugyanis ha téli szünetre bezárnak az iskolák,az -amúgy is rossz körélmények között nevelkedő- állatkáknak nem lesz mit enniük. Természetesen összefogtunk,és szerencsére ahány ember fülébe jut a hír,annyi ember járul hozzá legalább egy zacskó kutyatáppal a megsegítéshez. Viszont ez még nem minden. Szükség lenne sóderre,vagy apró kavicsra,amivel a menhely felé vezető utat le tudnák szórni(hogy egyáltalán megközelíthető legyen),szükség lenne egy fedett helység megépítésére,hogy a kutyusok ne legyenek kitéve az esőnek,sárnak,hónak szélnek.. Illetve szükség lenne emberekre,akik igazán szeretik az állatokat és lehetőségeikhez mérten örökbe tudják fogadni azokat,vagy önkéntes munkát vállalnának a menhelyen. Szerintem ezek apró dolgok,de mégis rengeteget segíthetnénk velük. Szóval ha bármilyen formában támogatni tudjátok a menhelyet,kérlek titeket segítsetek!

A menhely honlapja: http://philip-egyesulet.tripod.com/ 

                                          

,,Az állatok érezni,szenvedni és örülni képes élőlények. Tiszteletben tartásuk,jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége..”

Sztereotípiák

Vannak sablonok,amelyek ráragadnak egy-egy népre (vagy emberre) , és az ilyeneket aztán képtelenség lemosni magukról (magunkról). Persze lehetnek negatívak,vagy pozitívak-utóbbiakat nyílván fokozni szeretnénk,nem pedig kitörölni a köztudatból. Például itt van a ,,Magyar nők a legszebbek” sztereotípia. Igaz,vagy sem? Ki találta ki egyáltalán? Mert,hogy az illető nevéről semmit sem tudunk, az egyszerű tény,de az,hogy ennek ellenére így vagyunk nyílvántartva,minek tanusítható?! Vannak gyönyörű lányok,vannak kevésbé helyeskék,de minden nemzetnek megvannak a maga “szépségideáljai”. Na és ki határozza meg ezeket az ideálokat? A média? A párizsi kifutók szánalmas világa? Szerintem erre sincsen ésszerű válasz. Ezek csak úgy vannak,lógnak a levegőben,teljesen mindegy kitől származnak. A Dove elindította kampányát a valódi szépségért. Érdemes volt? Úgy gondolom-még ha továbbra is csak a tipikus manökkenalkat és a playmate-ek nevezhetőek szépségideálnak-akkor is volt értelme. Magának a kezdeményezésnek is. Lehet,hogy nem tömegesen,de bizonyára megváltoztatta jó néhány ember életét. A hangsúlyt nem a köztudatban élő ,,szépségideálra” helyezték,hanem a természetes szépségre. (Na és hogy miért rakom a szépségideál szót idézőjelbe? Mert szerintem ilyen nem létezik. Mindenkinek vannak szép és jó tulajdonságai és előnytelen oldalai is. A másik meg az,hogy ami az egyik ember számára szép,az a másik ember számára nem…). Tehát a hagsúly inkább arra helyeződött,hogy mindenki próbálja meg elfogadni magát-a kisebb-nagyobb hibáival együtt- és növelje az önbizalmát. ,, Az önbizalomnál nincs szexibb dolog. De vajon kinek mennyi jutott belőle és mennyire jogosan? Egyrészt vannak olyanok,akiknek lehetne,még sincs. Az ilyen eseteken mihamarabb változtatni kell. Annyira lehangoló,amikor egy lány folyton magyarázkodik,ha bókolnak neki, és állandóan hangot ad félelmeinek,miszerint kövér,csúnya,nagy a feneke, (kicsi a melle) stb.. És persze vannak olyanok is,akiknek kevésbé van okuk rá,mégis képesek büszkék lenni magukra.És ezek után mindegy,kinek mit adott a természet,a lényeg csupán az,ki hogyan bánik mindezzel.(…) Vannak lányok,akiknek nem  kéne miniszoknyát hordaniuk,viszont irigylésre méltó az önbizalom,amellyel mégis megteszik.”  De ha már itt tartunk. Egyeseknek pofátlanul nagy az egójuk Sok lány azon sírdogál,hogy nem tisztelik őket a pasik,közben pedig  köldökig kivágott topban és popsit sem takaró szoknyácskában ( akár neccharisnyával és tűsarkúban) suhannak partyról partyra. (Persze itt is lehetne kötözködni. A mai világban,valóban elkel egy kis rafinéria,hogy valaki észrevegyen minket. De csak a jóízlés határain belül. Például ha kivágott felsőt veszek,bizonyára nem a legkihívóbb szoknyámat(nadrágomat,harisnyámat…) kapom fel hozzá. Ez az én véleményem. Nyugodtan cáfoljatok rá! ) Aztán meg a műcici, a narancssárgára tetovált szemöldök, a 10 centis műköröm,a töredezett hidrogénszőke haj nem biztos,hogy szép. Mindenki döntse el magában! A lényeg,hogy magunkat elfogadjuk. A többi már jön magától…

                  

 A témát folytatva: www.gyblog.wordpress.com . Nézzétek meg a videót!