Angelic life

május 23, 2007

Szeretet kontra szerelem

Kategória: Eszmefuttatás — by angyal @ 12:19 pm

Épp a 12. töri tételt bújtam, amikor úgy éreztem valamit le kell írnom, de azon nyomban :) . Meglehet senki sem érti majd, de nekem fontos.. (Előre is bocsánat!)

Éjjel hajnali háromig nem aludtam. Nem tudtam. Annyi minden kavargott a fejemben, hogy képtelen voltam megtalálni az OFF gombot. Így hát miután már az olvasásra sem tudtam koncentrálni, becsuktam a szemem és tisztáztam dolgokat. Ritkán van időm erre, de most már muszáj volt. A legfontosabb kérdéskör, amit boncolgattam, az volt, hogy hogyan különböztetem meg egymástól a szeretetet és a szerelmet. ( Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy az angol love szó is kettős értelemmel bír, akkor sehogysem.) De hát mégiscsak van különbség. Amit néha nem fedezünk fel időben.. Szerintem a szeretet ezerszer fontosabb és erősebb és tartósabb, tehát tök jó dolog, amég nem keverjük össze a szezont a fazonnal. Na most ebből óriási galibák származhatnak. Erre is van példa. Viszont nem érezhetünk lelkiismeret-furdalást emiatt. Pontosan azért, amit az előbb mondtam. Mert szeretni fontos, akárcsak szeretve lenni. A megahiperszuper érzékeny személyek világában (van egy ilyen ismerősöm.. :D ) egy igazán picike szeretetfoszlány is vulkánokat aktiválhat. Aztán ekkor jönnek a földrajzból tanult ismereteink: gőzök-gázok, hamu-por, kőtörmelék.. :D Bizony előfordul, hogy ezek mind megvannak, de a vulkán mégiscsak lecsendesül. Mert nem szeretne kitörni. Még nem.. Még nem jött el az ideje. Csak akkor van baj, amikor már kilakoltatták a falut a vész miatt, aztán mégsem történik semmit. Ilyenkor marad egy nagy, tátongó üresség. Amiről senki sem tehet. Sem a falu lakói, akik komolyan vették a veszélyt és otthagyták fél életüket, sem a vulkán, amelyik még nem készült fel a robbanásra. De erre rámehet egy nagyon szoros kötelék, egy baráti kapocs, a bizalom. Pedig semmi rossz nem történt. Amolyan próba cseresznye. (Bár némi veszéllyel fűszerezve).

Szóval szerelem. Ez az a fogalom, amibe mindenki beleőrül. Van, aki a szerelembe szerelmes, van aki valakibe, aki nem szerelmes. :D Talán az egyik legbonyolultabb dolog, amivel találkozhat az ember. Szenvedély, izgalom, pirulás, vágyakozás, kibújok a bőrömből.. Nem lehet megfogalmazni. Viszont amit fontosnak tartok az az, hogy egy kapcsolat csak akkor működhet,ha a love (a szó mindkét értelmében) jelen van benne. Ha valamelyik hiányzik, akkor egy idő múlva bajság ütheti fel a fejét..

A mai tanulság: Meggondolatlanul ne menjünk fejjel a falnak!

12 hozzászólás »

  1. Na,ezt már én is kommentálom:)Meglehet senki sem érti?Ezt Te sem gondoltad komolyan!?Sajnos/nemsajnos elég sok embert érint ilyen téma.Igazad van,eröltetni semmit nem lehet, és nem is kell,az már nem az igazi.

    Comment Szerző: ennblogol — május 23, 2007 @ 3:24 pm |Válasz

  2. Aki hagyja belekeveredni a szerelmet egy nagy szeretetbe, az kötéltáncot jár és sokesélyes hazárdjátékba kezd. Sokféle vége lehet, de legritkább esetben marad sértetlen érintetlen és ugyanolyan nagy szeretet utána. Néha mégis megéri. Én is ezt csináltam és borzasztóan féltem, és mi hét éve együtt vagyunk, ha az ég is úgy akarja akkor már együtt is maradunk. Szóval ha sikerül, akkor nincs ennél szorosabb kötelék. Ha nem sikerül, nincs ennél nagyobb veszteség.

    De szeretet nélkül akkor sem érdemes szerelmesnek lenni, az csak állatias ösztön, kémiai vegyületek uralma felettünk röpke hetekre-hónapokra, és marad a helyén a semmi.

    Ha nem vagy kész akkor nem vagy kész. Ez az utolsó pont ahol még visszafordzulhatsz.

    Comment Szerző: ronika — május 23, 2007 @ 4:01 pm |Válasz

  3. De jó, én is magamra ismertem! Én vagyok az az illető, aki szerelmes valakibe, aki nem szerelmes :P Az én véleményemet tudod a dologról . Hosszabb távon így lesz a legjobb mindenkinek.

    Comment Szerző: cherry — május 23, 2007 @ 6:28 pm |Válasz

  4. Nah..megleptetek! :) Igaz, általában mindenkivel előfordult már ez.. Csak úgy gondoltam a vulkanikus hasonlataimból nem értetek semmit :D ! Sajna van ez így.. Igen. Hogy így lesz-e jó,vagy sem azt nem tudom.. De legalább őszinte voltam és nem hazudtoltam meg saját magam.

    Ronika! Le a kalappal! ;) (7 év…)

    Comment Szerző: angelicdiary — május 23, 2007 @ 6:49 pm |Válasz

  5. Ja és Enn! Nagyon örülök,hogy Te is szorgalmas irkálásba kezdtél!!! Tetszik a blogod! (Főleg a szenvedélybeteges postod :D ). Jó lenne már összefutni..

    Comment Szerző: angelicdiary — május 23, 2007 @ 6:53 pm |Válasz

  6. „Muszáj” lesz összefutnunk,mert van ajim a számodra!Ja,BOLDOG NÉVNAPOT holnap(így én lettem az első,aki nagy nyilvánosság előtt felköszönt)!:)

    Comment Szerző: ennblogol — május 23, 2007 @ 7:47 pm |Válasz

  7. És BOLDOG NÉVNAPOT ma!!!! ;) hétvégén megünnepeljük!!!

    Comment Szerző: cherry — május 24, 2007 @ 11:20 am |Válasz

  8. Huhh..de jóó nekem!!!!!! :D Köszönöm,lányok! Hosszú hétvégézek Földváron,Enn,úgyhogy belefér,úgy hiszem! ;)

    Comment Szerző: angelicdiary — május 24, 2007 @ 5:56 pm |Válasz

  9. Én holnap kinn leszek:)

    Comment Szerző: ennblogol — május 24, 2007 @ 6:19 pm |Válasz

  10. Én is meg vagyok hívva.. De holnap még nem tudok lemenni,sajna :( . Szombaton Siófokon Marót Viki koncert, vasárnap esetleg Manna. Ha jó Neked!

    Comment Szerző: angelicdiary — május 24, 2007 @ 7:53 pm |Válasz

  11. Ha neked jó,nekem jó:)

    Comment Szerző: ennblogol — május 24, 2007 @ 8:49 pm |Válasz

  12. Megbeszéltük! ;)

    Comment Szerző: angelicdiary — május 25, 2007 @ 7:02 pm |Válasz


A bejegyzéshez tartozó hozzászólások RSS csatornája. TrackBack URI

Szólj hozzá

Az erőt adja: WordPress.com