Relatív

Elmesélek egy történetet-mondta Zedka.-Egyszer egy hatalmas varázsló el akart pusztítani egy egész királyságot, ezért megmérgezte a kutat,ahová inni jártak az emberek. Aki ivott a vízből,az megőrült. Másnap reggelre az egész lakosság ivott a kútból, és mindenki megőrült a királyi család kivételével, mert nekik saját kútjuk volt, amelyhez nem fért hozzá a varázsló. A király aggódott népéért, és próbálta kormányozni őket : egy sor biztonsági és egészségügyi rendeletet hozott. De a rendőrök és a felügyelők szintén ittak a mérgezett vízből, így hát értelmetlennek találták a király rendeleteit és nem tartották be őket. Amikor a lakosság értesült a király rendeleteiről, mindannyian egyetértettek, hogy a király megőrült, és ezért ír ilyen sületlenségeket. Sőt,összegyűltek a palota előtt, és teli torokból kiabálva követelték, hogy mondjon le. A király elkeseredett és kész volt elhagyni a trónt, de a királynő megállította és azt mondta: ,,Most pedig odamegyünk a kúthoz és mi is iszunk belőle. Akkor olyanok leszünk,mint ők.” És így is lett:a király és a királynő ittak az őrület vizéből, és nyomban zagyvaságokat kezdtek beszélni. Az alattvalóik pedig meggondolták magukat; olyan bölcs királyuk van, miért ne kormányozhatná továbbra is az országot? Az országba visszaköltözött a nyugalom, bár lakói egész másként viselkedtek,mint a szomszédaik. A király pedig békében uralkodott élete végéig.

Bolond az, aki a saját világában él. Relatív, hogy ez elítélendő vagy pedig követendő. Mindenki döntse el maga, melyik táborhoz kíván tartozni!

Bugyutaság

Hogy mennyi a bugyuta,ostoba ember,azt igazából eddig nem is sejtettem. Tegnap volt a földvári csúcstalálkozó. Értetlenül álltam a fagyispult innenső felében miközben ámulattal néztem az előttem tolongó tömeget. Mindez nem is lett volna meglepő,ha nem szakadt volna az eső. De ők,mintha hét ágra sütött volna a napocska,türelmesen válogattak,tanakodtak,bólogattak. Abszolút nem zavarta őket a vízesés. Bátor ember az ilyen. A másik kedvencem,amikor olyan fagyikat sorolnak,amik nem szerepelnek a kiíráson. Ennyi ember nem tud olvasni? Vagy azt gondolják mókás kedvünkben csak pár fagylaltcédulát tűztünk ki? Nincs tarhonyás és almáspités sem,sőt mitöbb joghurtos sincsen. És ha a csoki nincs kiírva,lehet,hogy azért van,mert elfogyott. Vagy mert nem is volt. Erre nem gondolnak. Vagy nem is gondolkodnak. Furcsa világban élünk.

Elfogulatlanul

..kijelentem,önző vagyok. Vagy az lettem. ezt nem tudhatom. Mostanában elfelejtettem,mi az az empátia. Még jó,hogy nem vettek fel pszichológiára. Ennek így kellett lennie. Kicsit sajnálom,mert földbe taposok embereket,akiket szeretek,de már úgy látszik ez sem számít nekem. Csak én. Ego lennék? Nem igazán akartam,de sajnos jó. Jó érzés,hogy egyedül magamon kell gondolkodnom és úgy tennem,ahogyan nekem jó. Aztán jöhetnek mások. Utánam kizárólag. Most,hogy így elmerültem önmagamban és az érzéseimben,rájöttem a mit miértre. Döntöttem. A jeleket követtem és rátaláltam a sárgaköves,ismeretlen útra. Kilépni a megszokottból. Újra kezdeni. Más erre azt mondja: menekülni. De nem. Inkább csak élni,szerencsét próbálni és mindent előlről kezdeni. Ott ahol az emebrek nem egymással,csakis magukkal vannak elfoglalva. Messze innen, nagyban egy kisvárosi lány számára. Hirtelen száznyolcvan fokos fordulattal. Igen. Gyűlöltem. De aztán látatlanban beleszerettem. Hogy miért? Persze. Én is ezt kérdezném legelőször. Maradjunk annyiban,hogy eléggé összetett. Konkrét okaim vannak,de titkosak. Illetve csak rám tartoznak. Mindenesetre ha valaki segíteni szeretne,és tud Pesten kiadó 2 szobás lakást,legyen szíves jelezze! Köszönöm előre is! 

         

Bizony..

..talanság. Bizonyám. Szomorú,de ez a helyzet. Megéreztem. Hetedik érzék vagy sem,tudtam,hogy mindörökre nem lehet az élet fenékig tejfel. Mert nem az. Mert emberek vagyunk tele mélyebbnél,mélyebb és elfojtott,vagy elfojtani vágyó érzelmekkel,amik egyszer csak előtörnek és úrrá lesznek rajtunk,anélkül,hogy irányítani tudnánk a gondolatainkat. Nehéz ügy. De biztosan mindenki járt már ugyanebben a pacskerben. Fájok. Gubanc van. Legbelül. Rózsaszín és narancssárga keszekusza gombolyag. A bosszantó az,hogy senki sem tehet róla. Hiába az önvádolás,a  vádaskodás, a bűnbánat és a lelkifuri.  A tény az tény. Labilis vagyok. Céltalan,örök álmodó és bolyongó. Megvethetsz miatta, maximum megvetlek. Ember vagyok.

Elszóltam…

Na tessék.. Nem elszóltam?! Amint megírtam előző postomat és hátradőltem a székben az szétcsúszott alattam ,darabokra esett szét és én a kupac közepén landoltam. Éreztem,hogy nagyon fáj,valami nem stimmel. Észrevettem,hogy a telefonom a nagy zuhanásban elrepült a szobában és szintén apró darabokra hullott. Miközben megpróbáltam feltápászkodni és a kacatok után kutatni felfedeztem,hogy vérzik a hátam,na meg hogy véraláfutásos a karom és a lábam. Na jó. Először is rakjuk össze a telefont. Sikerült! Irány a fürdőszoba. Miközben a sebemet próbáltam tisztogatni a polcon lévő (ballagásomra kapott) fehérarany nyakláncom belecsúszott a lefolyóba. Utánakaptam,de már hiába. Azért bízom benne,hogy ha odáig eljutok,hogy szétkapjam a lefolyócsövet,megtalálom. Ez volt az én itthon töltött délutánom. Még jó,hogy gyorsan érkezett az elsősegély! Már csak az a kérdés,este hogy veszem fel a pólómat,ha dolgozni megyek,ugyanis a sebem nincs jóban csak a bikinifelsővel.

Nem is én lennék !

Nekem a Balaton..

Ahogyan Marót Viki énekli. De tényleg! Ugyan osztom azon barátaim véleményét,akik szerint ez a nyár már rég nem az a nyár( értitek ),de ettől függetlenül nekem jelenleg minden klappol. Meleg van(amit nagyon szeretek,de várom már azt a minimum 7 fokos lehűlést), dolgozom(sokaknak ez negatív,de nézzük csak a pozitív oldalát:megvan a nyári költőpénzem,nem szakadok meg és nagyon-nagyon jófej munkatársaim vannak),a Balaton gyönyörű,a víz szuper,szeretek és szeretnek. Mi kellene még? Ja persze. A net. De ez a probléma is megoldódott,úgyhogy ha szárnyaim lennének,most bizonyára repkednék örömömben!

Na jó.. Tényleg dög meleg van. Ez már nem fehér embernek való. (Bár ahogy magamra nézek,messze vagyok már a fehér embertől,nagyon messze. ). Egy helyben ülök,ventillátor “hűsében”, csak az ujjaim pötyögnek, mégis érzem,hogy majd megkukulok. Mennék én fürdeni,de csak kora délután tudnék,akkor pedig életveszélyes ebben az időben,úgyhogy marad az egyhelybenkukulás.

Ezt sem bánom,mert jó. Itt megállnék,szívesen. 

Balcsi

Balatoni nyár

Eljött az én nyaram. Az igazi. Az első, amikor feladom a kétlakiságomat és elköltözöm. Oda,ahol “balatonillat” van,ahol egy viharos nap is édesen telik,ahol locsipocsizni lehet a boldogságban,ahol igazán szeretek élni. Több okból kifolyólag tekintek el a folytonos utazgatástól: egy részt jelenleg oda szólít a “kötelesség”(ami igazából nem is az,hiszen élmény csinálni, szeretek ott dolgozni), más részt pedig számomra fontos emberek vesznek körül,ami csudijó dolog. A bulikról és az esténkénti darvadozásokról nem is beszélve. Már lepakoltam a fél életemet(nem igazán fért be a kocsiba ), már csak az internet hiányzik,de hamarosan ez a probléma is meg lesz oldva. Onnantól kezdve pedig kezdődik a másik életem,egy új szobában,új ágyikóval, új illatokkal… Alig várom már! Rég nem látott fogadott bátyámmal megállapítottuk,hogy a balatoni nyár egy életérzés,amolyan way of life,amit az az ember sosem fog megérteni,aki csak 1-2 hétre látogat el a tóhoz. Körülírhatatlan, kimondhatatlan. Nagyon hiányozna ha nem lenne. És nagyon hiányzik,amikor véget ér. Úgyhogy igyekszem idén is kiélvezni minden pillanatát. (Mondjuk a múltkor kicsit “túl” élvezetesre sikerült a szombat éjszakánk,de legalább lesz mire emlékeznünk 50 év múlva a karosszékben üldögélve,a protkónkat rágicsálva.)

Pál napi vigasságok

Nos ünnepeltünk. Kollektíven! De még hogy ! Tőlünk harsogott Földvár még vasárnap reggel is. Nem is tudom utoljára mikor éreztem magam ilyen jól.. Mikor szombat este Mannába érkeztünk, még egyikünk sem gondolta volna,hogy buli lesz. Azt meg pláne nem,hogy ekkora!  Iszogattunk, iszogattunk..és végülis annyira iszogattunk,hogy az alaphangulat garantált volt. (Szerencsére nem csak a mi esetünkben ). De hát ennek így kellett lennie. Hiszen ha valamelyikünk józan lett volna, már nem érezte volna jól magát ebben a társaságban. Pedig igencsak kellemes társasággá egyesültünk,sosem gondoltam volna. Néha a legváratlanabb dolgok okozzák a legemlékezetesebb pillanatokat. Aztán rákattantunk a gépre,majd villogtunk egész éjszaka. Na meg lötyögtünk. Nem táncoltunk. Mi igenis lötyögtünk. Mert lötyögni érdemes,mert lötyögni jó! Teljesen felszabadulsz. (Bár hozzátenném,hogy ez a kijelentésem csak arra a pár órára igaz,mert ha utólag vissza kellene néznem,mit műveltünk,lehet inkább görcsös lennék,mint felszabadult ). Aztán kirámoltuk a fagyis pultot(lehet,hogy az események nem ebben a sorrendben zajlottak,de tulajdonképpen nem is ez a lényeg ), és miután jó rendesen megcsócsáltam a vanília fagyimat,tölcsérestől mindenestől egy srác kezébe nyomtam,aki örömmel elfogadta és megette a fagyimat. Szóval ilyenek voltak. Hiphopboys és Newyorknewyork,meg Five..meg miegymás..

Péntektől dolgos asszony leszek. Bár messzire nem megyek . Ezért szombaton -remélhetőleg- ott folytatjuk ahol abbahagytuk. Együtt,mindannyian!