Én másképp csinálnám…

Hogy is mondjam,hogy ne legyen sértő.. .. Elegem van a magyar oktatási rendszerből. Most ismét eljutottam idáig. Szerencsére ismét megváltozik a pontrendszer, már lassan a végtelenségig nyúlnak a pontjaink,és lassacskán tízezres méreteket ölt egy nyelvvizsga,de ennek ellenére csak 80 az a pont, amit pluszban szerezhetsz. És hogy a maradék elveszik az éterben, minden amiért megdolgoztál kőkeményen, az egyenesen felháborító. Fizess halálodig és izzadj vért-ez lehetne a szlogen. Én,aki mindig jó tanuló voltam,akinek első helyen mindig is a tanulás állt és Munkácsy-díjas lettem,ami igazán nagy érdemnek számítana NORMÁLIS ESETBEN, egy OKJ-s tanfolyamon gürcölök,ami helyett pszichológiát is tanulhatnék az ELTE-n,ha nem egészen így zajlana az élet,ahogyan zajlik.. Már, ha valóban számít. Egyre jobban kezdem azt érezni,hogy talán szerencsésebb,ha ezen a vonalon maradok. A szakmatanulás vonalán. Ugyanis több lábon állni fontos, és mivel a diplomás lét nem feltétlen megfizetendő,és a kormány boldogabb,ha “hülyébbek” vagyunk,kezdem TÉNYLEG azt hinni,hogy igen nagy a baj. Az idegenvezetői tanfolyam irigylésre méltó. Dög nehéz és tanulni kell rá nap mint nap, de az a tudás, amit elsajátítunk egy részt nélkülözhetetlen az alapműveltség szempontjából, más részt pedig életre nevel gyakorlati és nem száraz,elméleti szinten. A nyelvoktatás katasztrófa,éppen ezért lemondtam a felsőfokúról.. Csak hát így magam sem tudom mi lesz. Fizetős fősulira és egyetemre az elveim nem engednek. Úgyhogy marad az a pontom, ami eddig volt és vagy tanulok valamit, amit abszolút letojok, vagy pedig leszek egy kozmetikus(ami anyukám foglalkozása miatt jövedelmező vállalkozás lenne) és mindenféle komoly “rang” nélkül tengetem le a kis életemet, de nyomor, idegbaj és kínszenvedés nélkül. Van fél évem, hogy mérlegeljek.

A múltkor jó pár megállóval előbb leszállítottak a kettes villamosról. Indok: tüntetés a Kossuth téren. Igazuk van, csak kevesen vannak. Ahogyan a hidegben hazafele bandukoltam pont ezen gondolkodtam. Hogy de szívesen beolvasnék embereknek.. Embereknek,akik megkötötték kezünket-lábunkat,akik öncélúan terveznek és gondolkodnak,annak ellenére,hogy 10 millió élet függ a döntéseiktől. De ők képesek és el..ják. Szándékosan. Nem bakiból. Le a kalappal. Csak tudnám, miért ide születtem…

Mindenhol jó…

…de legjobb otthon.

Semmi negatív. Egyszerű honvágy. A semmitől. Esti pityergések, nosztalgiázások. De jó volt otthon. És tényleg hiányzik. Hiányoznak a Hugival való veszekedések, nagymami főztje, nyucival való csavargások és a nagy beszélgetések. Hiányzik apa, aki mindig okosabb volt, hiányzik a focimeccs, amit nézett, az újságok szanaszét. A füstszag. Kicsi szobám,a széttört ágyikóm, az angyalkák.. Hiányzik az a hatalmas kád, a közös vasárnapi ebédek. A viták-ki használja a számítógépet? Mama lehengerlő dumája és a sírva nevetések..

Olyan megfoghatatlan dolgok tűntek el az életemből, ami egészen eddig természetesnek, és volt, hogy idegesítőnek tűntek. Most meg hiányolom őket. Furcsa lény az ember.

Tegnap feljöttek anyuék,együtt töltöttünk pár órát. Klassz volt! Mondhatni felejthetetlen. Amikor hazaindultak Hugim sírni kezdett. Én meg persze,amilyen érzékeny lélek vagyok, szintén rázendítettem, mire anya(aki megígérte,hogy tartani fogja magát) hasonlóan elpityeredett. Apa,akiről tudni kell, hogy a legkevésbé bőgős a családból,azon nyomban leteremtett minket, hogy nincsen világvége.. de teljesen annak tűnt. Kiléptek az ajtón és úgy éreztem egy világ választ el tőlük. Ő vigasztalni próbált,de csak ráripakodtam, úgyhogy amellett döntöttünk,hogy egy margitszigeti séta jót tenne mindkettőnknek. Valóban. A hídon sétálva már sokkal jobban éreztem magam. A Duna egyre szebb,így,hogy magasabb a víz állása. A szigeten pedig.. Ááá…leírhatatlan. A futkározások a réten, a Japán kert, a naplemente, az esti fények. Uramisten. Akkor szembesültem vele, hogy ennél jobb dolgom nem is lehetne. Valóban nehéz, nehezebb, de egyszer mindenkinek önállósodnia kell. Nekem most jött el ez a pillanat. Talán hozzászokom, talán nem.

A náthám kezd elviselhetővé válni. Már érzek ízeket . Úgyhogy lassan lemegyek a boltba, veszek egy-két dolgot és főzök ebédet. Igen. Egyre többet főzök, takarítok és a többiek. Háziasszonyka lettem .

Este pedig BEP koncert. Most jön az a híres mondatom: Ugyan miben menjek? Naná,hogy este már hideg van és csizmám nincs,csak topánkám és sportcipőm . Klassz. Most vagy befagyok,vagy sem,de igénytelen leszek.. Oké-oké,nem rinyálok tovább. Biztosan jó lesz!

Talán minden jobb lesz, a völgyből az út csak felfele ívelhet.

                        

Hol áll a fejem?

Nem látta valaki az életemet? Legalábbis az eddigit…

Nem is lenne probléma ez az újfajta életritmus,de valami felfoghatatlanul pörög itt az élet. Nem feltétlen negatív, viszont sokak számára sértő lehet. Gondolok itt a barátokra, akik vagy otthon maradtak, vagy itt vannak valahol, valamelyik kerületben, de egyszerűen lehetetlen időt kerítenem egy találkára vagy kettőre. Egyelőre. Bocsi mindenkitől ezúton is. Nem szándékos az “elhanyagolás”, de el sem tudjátok képzelni,mi folyik itt. Óriási . Semmire sincs időm, úgy érzem, pedig folyton pörögnek a percek és állandóan csinálok valamit. Elképesztő!

Természetesen az őszi időjárás is teszi amit tennie kell. A szeptemberrel megjött a fagyoskodás, na és persze az a jó öreg “taknyomnyálamegybefolyik” nátha, cseppet sem az elviselhető kategóriából. Miközben mézes-citromos teát szürcsölgetek és maradt egy fölösleges negyed órácskám, úgy döntöttem írok valamicskét. Mesélni túl sokat tudnék,inkább bele sem fogok. Csupán egy-két érdekesség:

• Megtanultam tömegközlekedni. Ültem már HÉV-en, álltam már villamoson és metrón is és eljutottam arra a szintre, hogy lassacskán képes vagyok átlátni a városon. Ez számomra hatalmas előrelépés.
• Rájöttem, hogy utálom a mozgólépcsőt, félek rajta.
• Rájöttem, hogy a metrók és villamosok kapaszkodói undorítóak.
• Nem tudom hány száz forintot adtam már koldusoknak és hajléktalanoknak. (képtelen vagyok megállni…)
• És arra is rádöbbentem, hogy Budapesten ugyanolyan hús-vér emberek élnek, mint bárhol a világon és hihetetlenül megszerettem ezt a várost.
• A suli furcsa, egy részt mert klassz,de lusti vagyok a tanuláshoz. Más részt mert össze- vissza vannak óráim.. Ezek mind az újdonság erejével hatnak rám.
• A lakáskám imádnivaló, csak érdekes, hogy rengeteg a tennivaló 30 m2-n is. Állandóan mosogatok, porszívózok,mosok… mégis ugyanúgy tele van a mosogató, ugynaolyan por van és tele van a szennyestartó(zacsim..még nem volt pénzem szennyestartóládikára )..
• Érdekes, hogy a pénz csak úgy folyik ki a kezemből. Egy darab ruhadarabot nem vettem. De még csak egy fülbevalót sem, még sincs pénzem. Vettem ásványvizet, tényleg abszolút alap dolgokat, persze ezeket naponta másnaponta… De egyszerűen lehetetlen. Otthon ezek mind tök természetesnek hatottak. Tele volt a hűtő, volt tej, tojás, hús, zöldség-gyümölcs, ásványvíz… és még sorolhatnám. Éljen az önállóság !
• Különös valakivel együtt élni. Eddig még csak a családommal éltem huzamosabb ideig és ez a helyzet teljesen új most nekem. Viszont jó érzés, hogy valaki hazavár. Valakihez hozzábújhatsz és álomba simogat. Valakivel kiveszekedheted magad,ha totál hisztis napod van. Valakinek elsírhatod a honvágyadat és a bánatodat, mert tudod, hogy megvigasztal és átsegít ezen az időszakon is. Nem kell semmit sem eltitkolnod előtte, együtt tesztek-vesztek… Rengeteg közös élményetek van. Klassz. Tényleg az!

Szóval mindent összevetve abszolút pozitív és szeretős az új élet… (L)

Sok Boldogságot!

Ezúton szeretnék NAGYON-NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT kívánni az én egyik legkedvesebb barátnőmnek, Katicának! Istenke éltessen sokáig!

                             

Miről álmodik a lány?

Kicsiként hullalulla-barbibabáról, nagyobb korában nyálas fiúegyüttesek kazettáiról, aztán ahogyan idősebb lesz, egyre többet gondol olyan dolgokra, amik már kevésbé kézzel foghatóak.. Bajban van a lány. Még ha pénzes család sarja is, akkor sem kaphatja meg karácsonyra, vagy húsvétra, vagy egy ixedik szülinapra. Mert megvásárolhatatlan dolgok ezek. Nincs is rájuk igazán recept. Kinek így, kinek úgy jön össze. Valaki számít rá, valaki egyáltalán nem.

,,Mit csinálsz, mikor úgy érzed minden álmod valóra vált?”-egy filmből idézek. Mert idevág. Úgy érzem minden rejtegetett, titkos álmom valóra vált. Nem azért, mert anyuék hajlandóak kifizetni a rohadt drága albérletemet, és én élhetek benne, mint halacska a vízben, nem azért mert tudom, okosan döntöttem a továbbtanulásomat illetően, nem azért,mert már most van egy tanítványom,mikor még szinte nem is kerestem, nem azért mert minden álmom az volt,hogy Munkácsy díjas legyek és az lettem, nem csak azért, mert szeretek és viszont szeretnek, és közel sem csak azért, mert Budapest a szívem legmélyébe hatolt… Hanem mindezek együttesen. Kiváltanak belőlem valami olyasfajta érzést, amit boldogságnak nevezünk. Szókincsünk ugyan elég szegényesnek mondható e tekintetben, hiszen sokszor érzem azt, leginkább mostanában, hogy egy érzést képtelen vagyok szavakba önteni. Mert egyszerűen lehetetlen. Képtelenség. Ennek ellenére nap,mint nap próbálkozom vele. Csak tudnám minek?! Sokszor jobb ha ki sem nyitom a számat. Csak átélem. Például amikor egyik este a körúton sétáltam kicsiny lakásom felé ballagva valamilyen csodálatos érzés járta át testem- lelkem. Ahogyan ott álltam, számat tátva, az ég felé meredve, a villogó fényeket bámulva, és az utca számomra újszerű zajait hallgatva.. Repülni tudtam volna. Igen. Megcsináltam. Mindent a maximumon, ahogyan elterveztem. Még ha nem is egyedül tettem róla, akkor is elmentem. Messzire. Érte, értünk, önmagamért. Mert mennem kellett. Nagyon! Itt volt az ideje és még ha páli fordulattal is, akkor is megtettem. Életem legjobb döntése volt! Érdekes.. Megszerettem Budapestet !