Anno..volt ilyen is!

Volt.. egy buli szombaton. Szinkronszínész ismerősünk “zártkörű”, magas színvonalú “bulija” a Tortuga étteremben(ha lehetőségetek adódik rá, minimum egyszer látogassatok el ide), strucc-húslevessel, 8 gyümölcsös csirkemellel,krumplifánkkal, sült kukoricacsővel és megannyi ínycsiklandozó finomsággal. Szó, ami szó.. egyikkel sem kergettek anno az asztal körül. Pedig le a kalappal a szakácsok előtt! A műsor (Somogyi András-> stand-up-comedy) fergeteges volt, csaknem kiakadt az állkapcsom a sok jóízű nevetéstől , de amint véget ért a nagy evés-ivás, a nevetgélés, egyre inkább furcsán éreztem magamat. Kb. 50-en voltunk, de az ünnepelten és a páromon kívül, számomra mindenki csak egy ember volt a pesti tömegből. Senkit sem ismertem, ezért a bemutatkozások is mókásan teltek. Szerintem ha nyolc ember nevét megjegyeztem, sokat mondok, és körülbelül ennyien emlékeznek rám is. Egy ilyen társaság nagyon sokszínű és érdekes, de ami még érdekeseb, az a távolság köztük és köztem. Az a tátongó üresség, a bájvigyorok, a sablon-beszélgetések..

Volt egy úgymond after party a Dokk Café-ban, ugyanezzel a társasággal és azzal a hatalmas tömeggel, ami ott fogadott bennünket. Soha életemben nem éreztem még magamat ennyire egyedül. Itt már nem csak az ismeretlen vendégsereggel, de a sznob réteggel is ismerkednem kellett. Elvegyülnöm a tömegben. Na most ez nem ment. A zene elég tűrhető volt, de az izzadt, ragacsos hátak és a fénylő arcokon lecsurgó festékmaradványok végleg elvették a kedvemet a tovább mulatástól- bár az addigi kényszeres lötyögésemet sem nevezném annak.. Kimentem egy asztalhoz és gondolkodóba estem..

Volt ott két lány, az asztalok közelében. Szépek voltak és vidámak, boldogan és önfeledten táncikáltak, a vérükben volt a ritmus és velük nevettem.. Melegség öntötte el a szívem. Megszólalt a Conga..

Volt egy barátság. Nem aludt ki, a parázs megmaradt. Őszinte viszonynak nevezném két lány között, akik ahogyan egy helyen olvastam ( ) együtt látták másként ezt a mocskos, illúzióromboló világot. Hogy mi is szólt közbe?! Máig nem tudható. A környezet,a  tömeg, ami csak úgy üresen fecseg, mit sem látva a mélységből, felszín alapján ítélve; a változások, amik szélviharszerűen jöttek és elsodorták egymástól e két embert.. Mind máig vitatott. De egy biztos: Gondolataim tisztázása után, ugyanazt látom, de kicsit másként. Talán jó is ez a parázslás. Se nem túl sok, se nem túl kevés. Kellemes, szívmelengető állapot..

Volt sok barátom, lelkitársam és amolyan haverok-utóbbit kicsit hanyagul és pökhendien vetettem ide, pedig igenis szerves részei mind-mind az életünknek. Hiányukat csak akkor vesszük észre, amikor egyedül támaszkodunk egy pultnak a tömeget kémlelve. Barátok és barátnők, társaságok, gazdagok, szeretők… Még ha ott is áll az oldalunkon az az ember, aki jelenleg a világot jelenti számunkra és a bekezdés elején felsorolt mind három személyt egyedül pótolja, valahogy hiányoznak a többiek. A volt osztálytársak, a volt barátok, a volt nevetések..

Azért, hogy Vele lehessek mindent ott hagytam: a családomat, a barátaimat, a városomat, a múltamat.. Most, akárhogyan is nézzük mim is van? Ő és a múltam keszekusza darabkái, amik néha-néha felvillannak, aztán feledésbe merülnek.Ezért hoztam azt a -bölcsnek mondható- döntést, hogy megpróbálok egyeztetni. Földvár-Kaposvár-Budapest útvonalon szeretnék újra mozogni, régi arcokkal találkozni és őszintén, tiszta szívből mosolyogni, jókat beszélgetni és együtt bulizni nagyokat. Ahogyan anno tettük.. Mindannyian!

Érzelmi túlfűtöttség

Elnézést a megfogalmazásért, de másképp nem megy. Érzelmi állapotom csúcsán vagyok, úgy érzem.

Olyan intenzíven élek át minden pillanatot, hogy az már felfoghatatlan emberi ésszel. Hogy ez az időjárással, a fronttal, vagy a hűvös légáramlattal van-e összefüggésben , azt nem tudom, de őrület.

A honvágy az egyik ilyen érzelem. Országismeret tantárgyból szép apránként feldolgozzuk az országot. Meglepve tapasztaltam, hogy Somogy megye a pestieknek legalább olyan,mint nekem Nyíregyháza. Gőzük sincs róla. Nekem pedig a szót hallván valami különös melegség önti el a szívem. Hiszen egészen idáig ott éltem, oda köt minden, ami szépet és jót valaha átéltem. Kaposvár sosem volt a kedvencem, de szeretek hazajönni. Szeretem a nyugalmat, a csendet, az unalmas órákat. Más a levegő, az időjárás, az illatok, az emberek, a gondolatok. Földvár minidg is a szívem legbelső zugában volt elrejtve, a sok negatívummal és pozitívummal együtt, de mindig jó kedvre derített. Az ottani levegő nem hasonlítható semmihez, az ott átélt élmények mindörökre belevésődtek az emlékezetembe és ha valaki kiejti ezt a nevet, egy gyorsan pergő filmszalagon végignézem mindazt  ami beugrik hirtelen. Sok ilyen dolog van. Meg kellett történniük,de már nem bánom, hogy olyan messze  vannak. Elvenni tőlem senki sem tudja őket, az újra átélésükhöz pedig csak emlékeznem kell. Földvárnak köszönhetem azt, aki a másik felem. Ha akkor, abban a pillanatban nem ott vagyok, most sem ott lennék, ahol. Mérföldkő az életemben.

Aztán amikor hazautazom, mint például ahogyan most is, lelkibeteg leszek. Hirtelen olyan távolinak tűnik Budapest. Egy más világnak, a világ végének, ahol ott hagytam egy részemet és ezért tűkön ülök, mire ismét zakatolhatok felfele. Mégis szeretek itthon lenni. Itthon van a család, a nyugalom, a főtt étel , a sok kis mütyüri kütyürém, a kényelmes kis ágyikóm (Pesten a földön alszom, annyira kényelmetlen ), anyu, akivel mindent megbeszélhetek, apu, aki ráébredt,hogy felnőttem, hugi,aki már kész nő és lelkileg is egyre felnőttebb lesz, mami, aki talán a legjobban aggódik értem… És még sorolhatnám. Jó, de jövő héten még jobb lesz! Ketten jövünk haza, amolyan wellness szünidőre . Pesten hiába vagyunk együtt, a napi stressz, a rohangálás, a takarítás, a bevásárlás stb rányomja a bélyegét a mindennapjainkra. De itthon nem lesz semmi más dolgunk, csak a kipacsolódás és hogy szeressük egymást.

Történt viszont egy szomorú dolog is az életemben. Eladtuk a földvári Zrínyi utcai házunkat. A téli menedékhelyet . Mivel ez a házikó jóval kisebb volt, mint a másik, ezt használtuk ősszel, télen és tavasszal, mert sokkal könnyebb felfűteni és mert annyira barátságos. Na most lába kélt. Évek óta áruljuk, számítani lehetett rá, de még sohasem gondoltam bele, hogy valaki megveheti. Megtörtént. A fürdőszobás szoba az emeleten a narancssárga sötétítőfüggönnyel, ami mosolygásba öltöztette a szobát reggelente, a régi bútorok szaga, a recsegő parketta.. Kicsit fáj a szívem érte. Sok emlék fűz hozzá, nagyon szerettem..

Közösségösszetartó erő

Különös, hogy milyen dolgok funkcionálhatnak közösségösszetartó erőként.

Például a cigaretta. Nem ítélem el a dohányzást, egy fölösleges plusznak tartom, ami néha tök jól esik, de az, hogy ez tartson össze egy társaságot, hogy ez legyen az alapja, az számomra mulatságosan hangzik. Pedig így van. Mostani osztályom 70%-a dohányzik. Nem amolyan alkalmi dohányosként, mint én, hanem láncdohányososknak nevezném őket. Az arány döbbenet! Ami ehhez még pluszban hozzájárul, hogy a suliban a tanárok is függők, úgyhogy 40 percenként szünetet tartunk, hogy drága társaim és tanárunk rohanhasson egy emeletet lefelé a fagyos Vörösmarty térre. Nekem ez így tökéletes,  hiszen az én szenvedélyem, a “mindig legyen valami a számban“, azaz az evés(nem vagyok büszke rá ), tehát amég az osztály nagyja pöfékel, én kényelmesen bekaphatok egy almát, vagy egy szendvicset. Az baráti társaságok is ez alapján alakultak ki, bármint a cigizés miatt, valamint a tanárok is ez alapján kivételeznek(mert akivel dohányoznak,azzal jobban vannak). Furcsa, szerintem is. De azért mégsem csatlakoznék. Én már kilógok a körből, mert szünetekben nem fagyoskodom velük. Holott lehet,hogy egész jól kijönnénk. Én nem ítélem el őket és talán nem is ők tehetnek arról, hogy így alakult. A mai világ ilyen.

Párom révén közelebbről szemlélem a színésztársadalmat. Mindenki dohányzik. Tényleg mindenki. Hogy ez is amolyan: ,,színész vagy,ezért illik dohányoznod“, vagy szimpla egyszerűséggel így alakult, azt nem tudom. Viszont, ami biztos, hogy azok a színészek, akikkel eddig találkoztam, mind egytől egyig a legegyszerűbb, legközvetlenebb és legvidámabb emberek. Feltöltenek. Hogy honnan van ennyi energiájuk,az már kérdéses, de talán egymást töltik fel .

Közösségösszetartó erő a zene, az éneklés. Bekerülni egy vadidegen társaságba nem egyszerű, kivéve, ha buliban van az ember. Voltunk szombaton egy karaokee pubban (Jekyl és Hyde) vagy valami ilyesmi és annyira jól éreztem magam, mint talán még anno Gidránban. Óriási volt! Pedig az embereket alig ismertem, de az éneklés, a közösen ismert számok(hozzátenném csupa-csupa régi klasszikus Gidrános, Mannás móka) összehozzák a fiatalokat. Így tettem szert új barátságokra.

Gondolatok egyvelege

Életritmus: A budapesti élet egy teljesen más életritmust követel, mint a vidéki. Ezzel igazán csak az tud szembesülni, aki itt éldegél, vagy legalábbis kapcsolatan áll a fővárossal.A lüktetett és gyorsabb tempó fürgébb gondolatokat kíván. Fontos, hogy előre tervezz, mert ha nem kalkulálod ki a terveidet időben, megfulladsz az örvényben. Az én életemben a tervezés első helyen áll. Kezdek rájönni a lényegre. A tömegközlekedés fontosságára. Ugyanis ilyenkor van időnk átgondolni,étékelni a teendőinket és a napunkat. Most már akármikor szállok fel akármire, nincs olyan, hogy hosszú utazás. Az az idő szükséges a gondolataim sorbarendezéséhez. Mert amióta itt vagyok, nincs olyan, hogy csak álmodozom. Arra nincs idő. Komoly tényeket és tetteket kell megálmodni, kalkulálni, számolgatni, saccolgatni… Hány óra ez és az, hogyan érek el innen oda és a többi. Tetszik. Már értem hogy érik utol magukat az emberek.Okos időbeosztás és végtelen sok energia. Ha ez a kettő megvan, nincs lehetetlen. Csak tudj ráérezni az ízére..

Sport: A tervezgetésemnek köszönhetően ismét jut időm a sportra. Találtam egy nagyon szuper helyet, ahol válogathatok kedvemre, szinte minden van, amit csak akarhatok. Jó érzés újra mozogni és kimerülten ágyba dőlni. Klassz amikor az izomlázam miatt még a liftig is nehezen vonszolom el magam ,de ebből látszik, hogy haladtam. Rengeteg akaraterőre van szükségem hozzá. Sajnos a piszok lusta állatfajtába tartozom , de tudom, hogy muszáj. Magam miatt. Nem engedhetem meg azt a luxust, hogy hagyom az izmaimnak, hogy elsorvadjanak. Igenis kell az az állóképesség és az a kis izom! Egy ilyen helyen elengedhetetlen. Viszont az érdekes, hogy a kilók egyszerűen nem ragadnak pedig az éjféli zabálásban olimpiai bajnok lehetnék.. Lehetnénk.. Khm… De pozitív, hogy ez az egyetlen káros szenvedélyem..

Könyv: Szintén nagy változást tapasztaltam könyvolvasás terén. Csak úgy falom a oldalakat, a fejezeteket.. Könyvről könyvre váltok, újságokra nemet mondok. Szenvedélyemmé vált az olvasás. Mindig is közel állt hozzám az írás, az irodalom és az olvasás, de ennyire mélyen még soha de sohasem éreztem kedvenc időtöltésemnek. Talán ez is a tömeges közlekedéssel áll kapcsolatban( itt Budapesten meglepően sokan olvasnak más városokhoz viszonyítva). Fogalmam sincs, de nagyon megszerettem és ha van egy icipici időm, akkor is előveszem(általában magamnál tartom, bárhova is megyek). Most épp Coelho Tizenegy perc-ét olvasom. Villám gyorsasággal haladok. Klassz könyv. Mindenkinek ajánlom!

Szórakozás: Hogy is mondjam.. Egy begyöpösödött háziasszonka életét élem. Egy jó harmincas nőét . Számomra semmi meglepő nincs ebben, a környezetem számára igen.Aki azelőtt mindig pörgött, bulizott, táncikált és koktélozott, most azt tekinti kikapcsolódásnak, ha olvashat, vagy megnézhet valamilyen baromi egyszerű műsort a TV-ben, vagy elmehet színházba( majdnem minden héten Neked köszönhetően) és büszke lehet a párjára, akire felnézhet, mert le a kalappal előtte és leülhet a villamosmegállóban a Vigadónál a korlátra -csupán pár percre- és egy nagy levegőt vehet, miközben a lemenő nap sugaracskái cirógatják az arcát és aztán szemét kinyitva el sem hiszi, hogy ott van ahol… Ezek lettek a kedvenc időtöltéseim. Na meg egy nehéz nap után az alvás. Nincs erőm éjjel is ébren lenni, boldog vagyok, ha alszom 8 órát és örülök, hogy megmarad a hétvégém, nem alszom át a délelőttöket. Természetesen lesznek olyan alkalmak, amikor elkerülhetetlen lesz a szórakozás, de ezeket majd dupla annyira kiélvezem, mint eddig akármelyiket is. Mert ezek ritka de különleges alkalmak lesznek.

Huhh..de sokat írtam. De már úgyis régen volt időm pötyögni..

Remélem van még aki olvasgat..

Elnézést kérek mindenkitől, akinek eddig olvastam az írásait, de mostanában hanyagolom.. Igyekszem! Talán a tervezésnek köszönhetően ez is napirendre kerül. Egyszer..talán..majd..valamikor..

No responsibility

Felnőni annyit jelent, mint felelősséggel tartozni a tetteidért, a szavaidért és még a gondolataidért is.. Ennek így kell lennie és így is volt, mióta világ a világ, de talán megmaradhatunk picit gyereknek. Amolyan szókimondó, nem alkalmazkodó, őszinte lurkónak, aki csak beleköp a nagy világba egyenesen,emelt fővel és tojik az egészre. Ilyen kezdek lenni. A lakásban hömpölyög a szösz és áll a rakás mosatlan.. de én ma elhatároztam hogy kikapcsolok és ez így is lesz, mert azt mondtam.

Nem mentem ma suliba, mert helyette a Margitszigeten múlattuk az időt nézve a szorgalmasan futkorászókat egy padon fetrengve, pocakot süttetve. Vénasszonyok nyara. Végre valami jó, ami segít felejtetni a szürke és monoton hétköznapokat. Amikor elmehetsz a Városligetbe és az állatkertbe, és szájat tátva gyönyörködhetsz, és nevethetsz nagyokat, amikor az alpaka nevezetű párosujjú patás állat szemen köp, mert nem vagy neki szimpatikus, mikor én csak jófej akartam lenni vele, de legalább közel álltam a bepisilekanevetéstől érzéshez. Mókázhatsz a tóparton, még az sem számít, hogy letojt egy galamb, mert hát valóban ez történt, de kitudja mire lesz jó az a pár csepp sz–.

Móka és vidámság, álomország, narancssárga a sárgával, fűzöld indigólilával… Színkavalkád a fákon és az embereken. Maradjon  mindig ilyen!

Emellett ott van a hétköznapok monotonitása, a holnap újra korán kelés, a mosatlan is ugyanúgy ott lesz, persze addigra rászárad az étel.. Nem baj. Ilyennek is lennie kell. Amikor csak mi szabjuk meg a határainkat. Végtelen a lehetőség.. Érdemes kihasználnunk, hogy be ne csavarodjunk és ne váljunk gépekké. Úgy már nem lenne értelme többé..