Unalmas Kedd

Avagy mivel töltsük a kedd estét nélküle

Sexy Sunday  mozgalmunk után, most íme egy újabb: Unalmas Kedd. Itt ücsörgök a négy fal között (már pedig 28 négyzetméternél ezt a kijelentést szó szerint kell érteni ), a snoopys alvós pólómban és a kisegeres pizsamagatyámban, és azon töprengek, mi mindent csinálhatnék még ma este. Ő már hajnalban elment és valószínűleg csak késő éjszaka jön haza. Ami jó benne, az az, hogy Sün barátunk ismét kitalálhat valami humorosat, ugyanis újabb reklám a láthatáron. Ami rossz benne, hogy szörnyűséges nélküle. Amikor összeköltöztünk, eleinte nagyon zavart, hogy sohasem vagyok egyedül, most meg már ott tartok, hogy nem tudom mit kezdjek magammal, ha nincs velem. Éppen ezért hasznosan próbáltam eltölteni a napomat, de nem tudtam kitölteni az űrt, amit a hiánya okozott.

Voltam például HPC edzésen. Az elnevezés nem valami újabb nyugati dili, csupán hasat, popsit és combot takar. Nincs is szebb annál, amikor nőnemű társaiddal kutyapózban emelgetheted a lábadat és így tovább (a nőgyógyászpózról nem is beszélve).. Na tehát fantasztikus volt, jól kibeszélgettem magam az ottani ismerősökkel, aztán hazafele tartottam. A Kossuth téren a kettesre várva megállapítottam, hogy az életem nem is lehetne fantasztikusabb. Itt állok a Parlament tövében kapucnival a fejemen, banánt majszolgatva, miközben csöpög a tavaszi eső (ami itt Budapesten sokkal szebb, mint máshol, vagy csak a friss tavaszi illat dobott fel ennyire, nem tudom) elégedetten, kifáradva, boldogsággal a szívemben. Mi kellene még? Jött is a villi, aztán hazasétáltam. Az ajtón belépve sötétség fogadott. Felkapcsoltam a villanyt. ,,Hahó! Hol vagy?” Majd jött a feleszmélés: Egyedül vagyok. Hiányzol.

Lefürödtem és leültem, hogy mindezt megosszam veletek. Most már csak az a kérdés, hogy az este továbi unalmas óráit hogyan töltsem el. Nézzek meg egy újabb évadot? Na nem bánom!

SatC-szindróma

Rájöttem a titkára! A Sex and the City olyan nők szindrómája, akiknek támogatásra van szükségük lelki téren. Megvan a kulcs. Micsoda remekmű! Pszichológia az egész. Ha boldog, sikeres , magukat lehengerlőnek találó nőket nézel órákon keresztül, Te is boldog, sikeres és lehengerlő leszel. Nem vicc, ez valóban így van! Máson és magamon is tapasztaltam. Én sohasem voltam függő, bár jópofának találtam a sorozatot, pár részt láttam belőle, de sohasem vitt rá a lélek(vagy az időm), hogy leüljek és elindítsak egy évadot-vagy kettőt. Viszont van egy barátnőm aki mániákusan szereti.

Sweet home

Már megint kezdem. Sírok, kattogok.. Hiányzik az otthon. Nagyon- nagyon! Besokaltam ismét. A szervezetem szmogriadót jelez és friss, balatoni levegőre vágyik, a szemem legszívesebben becsuknám és elfelejteném, hogy itt vagyok, gondolatban messze repülnék, vissza Hozzátok! A tüntetők ma  már a Parlamenttől az utcánkig hatoltak, az egészet lezárták, rengeteg rendőr, kalamajka és félelem. Már megint ott tartok, hogy félek utcára lépni, bizalmatlan vagyok minden emberrel szemben, a fejemet másodpercenként forgatom hátra, rettegek, nem érzem magam biztonságban. Hiányzik a családom és Ti is nagyon hiányoztok! Végigbuliztam a hétvégét, de sohasem lesz ugyanaz mint veletek, még ha velem is van Ő, aki jelenleg életem értelme. A napjaim nem teljesek. Most fognám a cókmókomat és vonatra szállnék, meg sem állnék Földvárig, a magaspartig, ott megállnék, mélyeket szippantanék a levegőbe, rágyújtanék egy Djarumra és bámulnám a vizet. Ott már nem kellene becsuknom a szemem, hogy kizárjam életemből a félelmet, a mocskot és szennyet. De itt vagyok, a belváros közepén, kinézek az ablakon és a szemközti lakást látom, na meg, hogy esik az az átkozott eső, ami itt csúnyább, mint bárhol máshol a földkeregségen. . 

 

Beteges

Betegesen perverz álmokat kezdtem el dédelgetni. Csak mert baromira unom, hogy a kilók meg sem mozdulnak rajtam.. Nagyon unalmas. Most már kiadós kajálásokról se számolhatok be és a mozgást is megszerettem, mi kellene még? Pár éve -fele ennyi kitartással- kilók sokaságától szabadultam meg néhány hét alatt.. Mire fel ez a nagy ragaszkodás?

Betegesen perverz álmaim vannak. Szeretnék átesni a ló túloldalára. Most már valami nagyon drasztikus lépésre fogom rászánni magam, mert a nyár zakatol felém mondhatni fénysebességgel, úgyhogy nincs mire várni. De sajnos nincs az a mazochista módszer, ami képes lenne akkora változást hozni az életembe, amilyenről álmodok. Már nem csak pár kilóról van szó, hanem rengeteg sokról.

Szeretnék olyan vékony lenni, mint azok a lányok, akiknek a combjuk vastagsága megegyezik a karoméval, akiknek méterek vannak a lábaik között, kiáll a vállcsontjuk, beesett az arcuk. Olyan lány, aki 24-es nadrágot hord és akin az XS-es póló is lötyög. Akinek befele nő a hasa és olyan mint egy deszka, hátul egy formás kis popsival. Milyen jó is lenne! Konditemebe csak unalomból járnék, kiló számra enném a tábla csokikat, mondván, úgysem fog rajtam. Tésztát ennék pogácsával és sajtos kiflit, és fordítva. A strandon megbámulnék minden olyan lányt, akin remeg a háj és nagy a melle, hiszen minek az a sok felesleg, hova tartalékolunk, a nagy mell pedig csak akadály, még ha a pasik buknak is rá. Minden nagy lenne rám és bármit felvehetnék. Felvehetném a cicanacit, a répanadrágot, bármilyen feszülős stretch cuccot, amit csak akarok…

Viszont: A kivágott felsők és a szépséges melltartók kora lejárna azon nyomban. Elveszíteném a derekam, a csípőmet, a gömbölyű formákat, zavarna, hogy minden gatya nagy rám és nincs az a ruha, amiben igazán nőies lehetek. Így hát nagyobb mellekre vágynék. Milyen jó is azoknak a lányoknak, akiket nagy cickókkal áldott meg az ég! Minden ruhában dögösek, szexik, ha monokiniznek szem nem marad szárazon, szerepelhetnek fehérnemű plakátokon, elfelejthetik a “push up” és “szivacs” szót..

Viszont: Fáj a hátuk, a mellük akadályozza őket a mozgásban, fehérneműszettet nem tudnak venni, mert felsőből mindig nagyobb kell nekik, a gravitáció jobban vonzza a melleiket, így egy idő múlva már csak úgy tudják összemerni őket, kiváltképp szülés után..

Ki tudja mi a jobb? Egész életemben halálos küzdelmet folytattam a kilókkal szemben, és elég sokáig zavart, hogy a melleimet inkább aputól, mint anyutól örököltem. De ahogyan ez az egész gondolatmenet végigfutott az agyamon, rájöttem, jobb ha maradok ilyen, amilyen. Feleslegekkel, erősen a középkategóriában, de legalább békében. Valószínűleg a nagy mellű lányok nincsenek megelégedve a cicijükkel és a túlságosan vékony lányok pedig hízni szeretnének. Úgyhogy mostantól fogva nincs több nyafizás. Mindenki úgy tökéletes, ahogyan van! Csak próbáld meg szeretni magadat!