Sweet home

Már megint kezdem. Sírok, kattogok.. Hiányzik az otthon. Nagyon- nagyon! Besokaltam ismét. A szervezetem szmogriadót jelez és friss, balatoni levegőre vágyik, a szemem legszívesebben becsuknám és elfelejteném, hogy itt vagyok, gondolatban messze repülnék, vissza Hozzátok! A tüntetők ma  már a Parlamenttől az utcánkig hatoltak, az egészet lezárták, rengeteg rendőr, kalamajka és félelem. Már megint ott tartok, hogy félek utcára lépni, bizalmatlan vagyok minden emberrel szemben, a fejemet másodpercenként forgatom hátra, rettegek, nem érzem magam biztonságban. Hiányzik a családom és Ti is nagyon hiányoztok! Végigbuliztam a hétvégét, de sohasem lesz ugyanaz mint veletek, még ha velem is van Ő, aki jelenleg életem értelme. A napjaim nem teljesek. Most fognám a cókmókomat és vonatra szállnék, meg sem állnék Földvárig, a magaspartig, ott megállnék, mélyeket szippantanék a levegőbe, rágyújtanék egy Djarumra és bámulnám a vizet. Ott már nem kellene becsuknom a szemem, hogy kizárjam életemből a félelmet, a mocskot és szennyet. De itt vagyok, a belváros közepén, kinézek az ablakon és a szemközti lakást látom, na meg, hogy esik az az átkozott eső, ami itt csúnyább, mint bárhol máshol a földkeregségen. .