Földvár felé fél úton

Nincs is jobb annál, mint hazamenni. Haza. Szóval a három hazám közül az egyikbe.

Itt ücsörgök laptopkámmal a pomázi ágyunkon és már türelmetlenül várom, hogy kettőt üssön az óra  és útnak indulhassak a nagy-nagy útra. Várom, hiszen már hiányzik mindenki. Hiányzik a családom, hiányoznak a barátok és ebben a dögmelegben leginkább a Balcsi. Most még a vonatozás gondolata sem lomboz le annyira, hiszen tegnap szert tettem egy első osztályú könyvre, így unatkozni sem fogok. (Szerelem volt első látásra. Teljesen másért indultam a könyvesboltba, de amint megpillantottam ezt a különös borítót és a még szokatlanabb címet, tudtam, hogy nekem ez kell. A téma pedig abszolút a szokásos. ) Aztán pedig várom a holnapot. Tudom, nem lesz még tűzijáték sem, és megtehettem volna, hogy a földvári lájtos lézershow helyett a pesti banzájt választom és megismerkedésünk negyedik évfordulóját Vele, de aztán mégsem. Nem, mert szerda lesz-mellékesen augusztus 20.-amit eddig még CSAK Földváron “ünnepeltem” -,és a szerda a feltöltődés napja, és a mostani szerdán is szükségem lesz rá, mert bekattanok. Koktél, barátnők és be nem álló szájak. A legkedvesebb időtöltések egyike. Tavaly nem gondoltam, mennyire nélkülözhetetlenek a barátok. Azt hittem, ha van egy nagyon jól működő kapcsolata az ember lányának, akkor nincs is szüksége másra. Pedig ez nem így van. Hosszú hónapok után jöttem rá, hogy hatalmas érzelmi löketet ad, ha néha nem Vele vagy. Addigra persze-mire rájöttem- igencsak redukálódott a barátaim száma, de a legeslegjobbak megmaradtak és ennyi bőven elég is. Ez az idő pont elég volt ahhoz, hogy kirajzolódjon, kinek vagyok igazán fontos. A felületes “barátokra” meg amúgy sem tartok igényt. Na szóval.. ahogy erre rájöttem, elkezdtem újra felépíteni a kapcsolataimat és ez mostanra tökéletes képet öltött. Van időm mindenkire, Rá is, de magamra és a barátokra is. Megtaláltam azt az egyensúlyt amire vágytam.

Az alfás búcsúzásomnak pedig meglett az eredménye. Tegnap voltam másodszor a természetgyógyászomnál, aki azt mondta, hogy minden rendben, meggyógyultam, nem kell többet mennem. Két és fél év keserves küzdelem, 200 laborvizsgálat, legalább ennyi szem antibiotikum, számtalan falba ütközés és tanácstalanság után, meggyógyultam. Hiába az orvosi diploma, ha elegendő tudás nem társul mellé. Éljenek az alternatív gyógymódok és az ,,ép testben ép lélek”!!!

Utazó nagykövet

Mint minden második nyáron, idén sem dolgozom. Lehet tippelgetni, hogy ez miért van így, de jövőre talán újra kedvet kapok. Viszont ez az első nyaram, amikor úgy be vagyok táblázva, mintha minimumegy multinacionális cég főnökasszonya lennék. Na jó..kissé túloztam, de az biztos, hogy kilométerben legalább annyit utazom mint egy utazó nagykövet. (Vagy kétszer annyit ).

Nem elég a Pomáz-Pest-Balatonföldvár-Kaposvár négyszög, de Horvátország, Hajdúszoboszló, Debrecen, Lábod és most még Mezőkövesd is belekeveredett a képbe. (Igen… gólyatábor, para stb. De ezt már kifejtettem.) Oké, persze hawaii napfény, semmi dolgom, csak ne kellene ennyit utaznom, hogy mindenkivel válthassak egy-két szót. Már noteszem is van, hogy a különféle családi eseményeket belefirkanthassam, és utazásaimat ezeknek megfelelően alakíthassam, hiszen már két család tagja vagyok és két család az nem EGY-> A programozás okoz némi nehézséget. És akkor még a barátok, hál’Istennek ők általában útba esnek , de mivan ha egy nagyon fontos esemény fedi a családit. Illik ilyenkor a nagyon “illene elmenni”-re nemet mondani? Mert hát nem, és biztosan sokaknak jól esne és én is szeretnék ott lenni, de nem tudok egy nap hat órát utazni, a másik banzájt meg már megintcsak nem mondhatom le (hozzáteszem nem is akarom).. “Mörfi” bácsi megint közbeszólt..

                           

Szomorú alkalom

Ma kaptam egy telefonhívást. Egy általános iskolás osztálytársam hívott fel, hogy közöljön egy szomorú hírt, ami mindannyiónkat váratanul ért. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy az élet mennyire múlandó és a sors mennyire igazságtalan, de a tényeken sajnos ez már nem változtat..

De mert hogy minden rosszban van egy kis jó is, így ebben a történetben is. A lány, aki felhívott kiskorom ősellensége volt, most meg x év után úgy beszélgettünk, mintha kebelbarátnők lennénk. Valószínűleg sürgősségi osztálytalálkozót is rendezünk, hogy közösen emlékezzünk és amiben tudunk segíthessünk-már ha ilyen esetben ez lehetséges.

Ismét

Ha egy ideje nem írsz, teljesen elfelejted, hogyan is állj neki a későbbiekben. Nem találod a szavakat, nem tudod mi legyen az első mondat, hát még azt, hogy miről is írj. Ezzel a problémával küzdök hetek óta. Tele van a fejem gondolatokkal, sztorikkal, élményekkel, de ezek már túlságosan is felhalmozódtak ahhoz, hogy össze tudjam foglalni őket néhány sorban.