Murphy és az őrült taxisofőr

Jelentem, ma végre véget ért. Nem hittem volna, hogy ilyen borzalmasan sokáig fog tartani, de a dög nem akart békén hagyni. Nincs több tanulás, sőt úgy döntöttem nem fogok gondolkodni egy hétig. Ez fix, úgyhogy ne is próbáljatok meg kizökkenteni belőle.

Ma volt az utolsó vizsga-már ami ezt a félévet illeti. Egyáltalán nem izgultam, kivételesen még aludtam is előtte. Reggel szépen felöltöztem, beszárítottam rövid fürtjeimet, majd magamra öltöttem a meseszép hófehér szövetkabátomat, amit hatalmas becsben őrzök, és tényleg csak akkor veszem fel, ha valami nagy esemény van kilátásban. Úgy gondoltam a mai nap nagy esemény, hiszen mégiscsak lezárul valami baromi kellemetlen dolog. Kinéztem az ablakon. Szomorúan vettem tudomásul, hogy szakad az eső, de azon kívül,hogy csizmába tűrtem a nadrágomat egyéb óvintézkedéseket nem tettem, mert ma még ennek is megvolt a szépsége. Útnak indultam. A metrón ácsingózva sorra felidéztem fejemben a fogalmakat és a szebbnél szebb neveket (Hyppolite Taine), majd elindultam a suli felé, könnyedén lépkedve, büszkén és jókedvűen. Sejthetitek, hogy a felhőtlen örömöm nem tartott sokáig. Amint kiléptem az aluljáróból és öt lépésnél nem többet megtettem a járdán, megláttam egy taxit. Még gondoltam is,hogy milyen gyorsan megy, a hülyéje, de mire elfordítottam a fejemet, addigra valami olyasmi történt, amit addig csak filmeken láttam. Elég ha felidézitek a SATC bájos jelenetét a főcímben, amikor Carrie-t telibe találja a busz..

Tehát elfordítottam a fejemet… A következő amit tapasztaltam, hogy a Niagara vízesés tövében állok. Na de várjunk csak, az nem lehet. Lefagytam. Te jóóóóó égggg!!!! Bevillant a taxis, az eső, a tócsa és én..szerencsétlen vizsgára ballagó lány, majd miután végignéztem magamon, kétség nem fért hozzá, hogy az őőrült taxisofőr belehajtott a hatalmas, vízzel teli árokba, és az összes -de úgy értsétek ahogyan mondom, AZ ÖSSZES- sáros egyveleg rám zúdult. Kihangsúlyoznám a viseletemet: jobb oldalán fekete sárpöttyökkel tarkított, valaha hófehér szövetkabát, víztől tocsogó csizma és nadrág, és természetesen nem feledkezhetek meg az egyik oldalán -”dögösen”- megáztatott, megtépázott hajamról sem. Igen. Tudom, most nevettek, és valószínűleg ha nem én vagyok a tárgya a történetnek (akit…), akkor én is nevetek, de ebben a helyzetben még sírni sem mertem. Negyed óra és vizsgázom. Irány az egyetem. Szerencsére senki sem nézett lúzernek az utcán, és Murphy törvényének hála nem kellett végigvacognom a vizsgát az áztatott nadrágomban..

Ha esetleg nem emlékeznétek…

Ha egy nő levágatja a haját…

Szerdán levágattam a hajamat. Talán sohasem volt még ennyire rövid, és magam is meglepődtem kilépve a fodrásztól, hogy mikor bátorodtam fel ennyire.. Utoljára két és fél éve érte drasztikus megrázkódtatás, azóta egészen visszafogtam magam változtatások terén és most tessék. Újra egy váratlan és látványos tett, ami egyszercsak kipattant a fejemből, és mint “talánmajdegyszerjövendőbelipszichológus” elkezdtem gondolkodni azon, hogy mi ez az egész. Vajon összefüggésben áll-e azzal, hogy az elmúlt időszakban majdhogynem több álmatlan éjszakám volt, mint végigálmodott? Esetleg van-e abban valami, hogy ha változásra vágyunk az élet valamely területén, de nem tudjuk, hogyan valósítsuk meg, akkor a külsőnket támadjuk le először? A fodrászhoz rohanás a nők egyfajta segélykiáltása -szerény véleményem szerint-, amivel megpróbálják felhívni magukra a figyelmet, amikor már lankadozni látszik. De vajon van-e értelme, vagy ez csak egy néma sikoly az univerzum felé?

Angyal sír… :’(

Annyira belemerültem a plurk-mókába, hogy már csak így tudok társalogni.

Na de nem… Tényleg nagyon szerencsétlenül vagyok itt magamban. Kikívánkozik a lelkem és nagyon menne máshova! Két hete ülök egy helyben, miközben esténként a híradóban azt hallgatom, milyen csodásan befagyott a Balaton, és a barátaim mind-mind boldogan repkednek, koriznak, forralt boroznak, buliznak, alszanak nekem meg semmire sincs időm.. nem hogy arra, hogy egy kis örömömet leljem valamilyen programban. Azt hiszem az egyetemi vizsgaidőszak a legrosszabb, ami megtörténhet egy emberrel. Pont januárban, amikor eszméletlen fáradt, amikor annyi más tervet szövöget a kis buksijában-hiszen mégis csak egy új év kezdete.. Úgy döntöttem két hétig nem olvasom mások blogját, és nem érintkezem a külvilággal. Ha azt hiszem mindenki azt csinálja amit én,akkor nem fáj annyira a szenvedés.  Lehet, hogy csak én élem ezt meg ilyen tragikusan, de gyűlölök itthon ülni és egész nap olvasgatni, főleg nem olyan dolgokat, amiket nem értek. És akkor a nap végén megcsörren a telefonom és egy édes hang megkérdezi: Mit csináltál ma? Nekem pedig minden nap ugyanaz a válaszom: Hogy mit? Hát tanultam… Grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr!

Tök gáz..

Egyre többet gondolok arra, hogy mi lenne ha nem lenne gáz. Kis lakáskámban igen nagy lenne a vész, mert nekem még a meleg vizem is gáz függvénye, a fűtésről és a főzésről nem is beszélve. Alternatív megoldásokon gondolkodtam, például, hogy tüzet rakok a szoba közepén és ezáltal melegedek, és forralok vizet egy lábasban fürdéshez, vagy megtanulok hideg vízzel fürdeni (grrrrrrrrr), vagy a lakóparkban összejövünk mindnyájan egy kollektív grillezésre és szalonnasütésre esténként.. Nem is tudom.. Eszméletlen mennyire függünk a gáztól és nevetséges, hogy a kereskedelmi csatornák olyan szintű pánikot keltenek a függőségünket kihasználva, hogy az elektronikai boltok most legalább nagyot kaszálnak -ami januárra nem volt jellemző. Villanytűzhely, villanyradiátor, mikrohullámú sütő, miegymás… Emberek! Nyugi van! A beijesztés marketing fogás. Egyre többen tapadnak a tévére esténként, hogy meghallgassák a fejleményeket, és egyre többen vásárolnak majdhogynem fölöslegesen.

Vagy csak én lennék túl optimista?