Szerdán levágattam a hajamat. Talán sohasem volt még ennyire rövid, és magam is meglepődtem kilépve a fodrásztól, hogy mikor bátorodtam fel ennyire.. Utoljára két és fél éve érte drasztikus megrázkódtatás, azóta egészen visszafogtam magam változtatások terén és most tessék. Újra egy váratlan és látványos tett, ami egyszercsak kipattant a fejemből, és mint “talánmajdegyszerjövendőbelipszichológus” elkezdtem gondolkodni azon, hogy mi ez az egész. Vajon összefüggésben áll-e azzal, hogy az elmúlt időszakban majdhogynem több álmatlan éjszakám volt, mint végigálmodott? Esetleg van-e abban valami, hogy ha változásra vágyunk az élet valamely területén, de nem tudjuk, hogyan valósítsuk meg, akkor a külsőnket támadjuk le először? A fodrászhoz rohanás a nők egyfajta segélykiáltása -szerény véleményem szerint-, amivel megpróbálják felhívni magukra a figyelmet, amikor már lankadozni látszik. De vajon van-e értelme, vagy ez csak egy néma sikoly az univerzum felé?
Nagy lelki válságok közben/után szokták a nők levágatni vagy befestetni a hajukat. nem tudom miért, én is megtettem már, nem egyszer.
Comment Szerző: butterfly — január 23, 2009 @ 10:41 pm |
Valamiért ez tényleg így van, és tudom, hogy ez nem csak kettőnkre jellemző, nagyon is sok nő jár hasonló cipellőben.. Ezért is gondoltam, hogy megér egy postot.
Comment Szerző: angelicdiary — január 23, 2009 @ 10:43 pm |
Én megígértem, hogy nem kérdezek semmit
Comment Szerző: Kacca — január 24, 2009 @ 8:10 pm |
Asszem én azon kevesek közé tartozom, aki azért mennek fodrászhoz, mert nem tudnak mit kezdeni a szar minőségű hajukkal…
Comment Szerző: MsLeona — január 25, 2009 @ 12:17 pm |