Murphy és az őrült taxisofőr

Jelentem, ma végre véget ért. Nem hittem volna, hogy ilyen borzalmasan sokáig fog tartani, de a dög nem akart békén hagyni. Nincs több tanulás, sőt úgy döntöttem nem fogok gondolkodni egy hétig. Ez fix, úgyhogy ne is próbáljatok meg kizökkenteni belőle.

Ma volt az utolsó vizsga-már ami ezt a félévet illeti. Egyáltalán nem izgultam, kivételesen még aludtam is előtte. Reggel szépen felöltöztem, beszárítottam rövid fürtjeimet, majd magamra öltöttem a meseszép hófehér szövetkabátomat, amit hatalmas becsben őrzök, és tényleg csak akkor veszem fel, ha valami nagy esemény van kilátásban. Úgy gondoltam a mai nap nagy esemény, hiszen mégiscsak lezárul valami baromi kellemetlen dolog. Kinéztem az ablakon. Szomorúan vettem tudomásul, hogy szakad az eső, de azon kívül,hogy csizmába tűrtem a nadrágomat egyéb óvintézkedéseket nem tettem, mert ma még ennek is megvolt a szépsége. Útnak indultam. A metrón ácsingózva sorra felidéztem fejemben a fogalmakat és a szebbnél szebb neveket (Hyppolite Taine), majd elindultam a suli felé, könnyedén lépkedve, büszkén és jókedvűen. Sejthetitek, hogy a felhőtlen örömöm nem tartott sokáig. Amint kiléptem az aluljáróból és öt lépésnél nem többet megtettem a járdán, megláttam egy taxit. Még gondoltam is,hogy milyen gyorsan megy, a hülyéje, de mire elfordítottam a fejemet, addigra valami olyasmi történt, amit addig csak filmeken láttam. Elég ha felidézitek a SATC bájos jelenetét a főcímben, amikor Carrie-t telibe találja a busz..

Tehát elfordítottam a fejemet… A következő amit tapasztaltam, hogy a Niagara vízesés tövében állok. Na de várjunk csak, az nem lehet. Lefagytam. Te jóóóóó égggg!!!! Bevillant a taxis, az eső, a tócsa és én..szerencsétlen vizsgára ballagó lány, majd miután végignéztem magamon, kétség nem fért hozzá, hogy az őőrült taxisofőr belehajtott a hatalmas, vízzel teli árokba, és az összes -de úgy értsétek ahogyan mondom, AZ ÖSSZES- sáros egyveleg rám zúdult. Kihangsúlyoznám a viseletemet: jobb oldalán fekete sárpöttyökkel tarkított, valaha hófehér szövetkabát, víztől tocsogó csizma és nadrág, és természetesen nem feledkezhetek meg az egyik oldalán -”dögösen”- megáztatott, megtépázott hajamról sem. Igen. Tudom, most nevettek, és valószínűleg ha nem én vagyok a tárgya a történetnek (akit…), akkor én is nevetek, de ebben a helyzetben még sírni sem mertem. Negyed óra és vizsgázom. Irány az egyetem. Szerencsére senki sem nézett lúzernek az utcán, és Murphy törvényének hála nem kellett végigvacognom a vizsgát az áztatott nadrágomban..

Ha esetleg nem emlékeznétek…