Summertime

Itt van a félév vége. Akármit is alkottunk a mai UV-n, az idei nyarunk kezdetét vette, most már hivatalosan is. Megkezdődhet a nyári időszámítás, a reggel sokáig alvás, a vizsga miatt nem parázás, a dinnye és őszibarack, a napozás (sürgősen!), a sok-sok ásványvíz, a grillezés, a buli buli hátán… Végre!!!

Az elkövetkező napok és hetek keszekuszaságába megpróbálok majd valamiféle rendszert álmodni, de közel sem olyan egyszerű a történet. Ismét három felé szakadok, bejárom majd azt a szokásos háromszöget, ruhák itt, ott, amott és valószínűleg amire a legnagyobb szükségem lesz, az valamelyik másik városban.. Őrület és idegbaj, de most legalább már más lesz a tárgya: nem a vizsgák és a tanulás, hanem az utazás és programozás.

Ami biztos: A héten nagyváros, szombaton Pablo szülinap, azaz Balaton, majd jövő hét Kaposvár, 10-e Zamárdi ( ), utána valószínűleg ismét Budapest.. de hogy mi következik ez után, azt magam sem tudom. Valószínűleg ugyanezen az útvonalon ingázom majd fülhallgatóval, laptoppal, bőrönddel, ismét én leszek az utazó (MÁV-os) nagykövet.

Apropó MÁV… Természetesen az egyenes járatot eltörölték a nyárra, így a tegnapi feljutásunk kicsit kalandosra sikerült. Még szerencse, hogy “művészúr” velem volt, mert én már feladtam volna félúton. Elkeverdtünk Dombóvárra, hogy elkapjunk egy pécsi vonatot, ami aztán kerek egy órát késett.. és a dombóvári állomáson csövezve azon töprengtem, hogy lehet ekkora **** Magyarország. Mondjuk ez csak még több erőt ad az egyetemhez..   

Na de ugye nyár van és semmi baj! Jöhetnek a merész színek, meg a fehér és tengerész, a csini fürdőruhák, a szalmakalap és napszemüveg, strandtáska, papucs, naptej és az UV szűrős hajspray; pancsi a Balatonban, és még lehet, hogy a tengerben is ( ), csudafinom koktélok és napfelketéig tartó partizások.. légkondi, regények, fagyi és jégkrém,  jégkása és egészségtelen társai, hamburger a kikötőben, főtt kukorica,  romantikus séták a parton… Pontosan ez az amire vágyom! Ugyanaz az érzés 20 éve..

Azon kezdtem el töprengeni, hogy hogy lehet minden ennyire múlandó és ilyen rövid. Ezen a kérdésen nem szoktam nap mint nap filozofálni, de a legújabb információim szerint sok mindennek vége szakadt az elmúlt hetekben. Életnek, szerelemnek.. na de hogy is van ez? Sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni az időről, várni, hogy gyorsabban múljon, hogy végre itt legyen az a nap, amire már annyira készülünk, és ilyenkor eszünkbe sem jut, hogy talán ezek a napok az utolsók, amiket együtt töltünk, és nincs tovább. Kavarog a gyomrom és tele vagyok fájdalmas érzelmekkel, pedig én mostanában senkit sem veszítettem el. A puszta tudat, hogy mit érezhet… Végigfut a hátamon a hideg és a sírás kerülget. Amikor elveszítünk valakit, akár véglegesen, akár csak egy bizonyos időre, megszakad a szívünk és a heg soha többé nem gyógyul be. Bármi ami rá emlékeztet felszakítja a sebeket és görcsbe rándul a gyomrunk megfeledkezve minden másról, ami körülvesz bennünket. Legyen szó egy családtagunkról, barátról, szerelemről, a váratlan veszteség örökre belevésődik az emlékezetünkbe. Hogy lehet így élni tovább? Van, hogy elég pár év, hogy talpra állj, de az keserves küzdelem; viszont van, hogy egy élet is kevés ahhoz, hogy jobb legyen. Emberi mivoltunkhoz hozzátartozik mások elvesztése, de ez az érzés az, amitől a legerősebb lélek is romokban hever. Gyűlölöm a szót, a gondolatot, a tényt, hogy valamikor minden véget ér..

 

,,Tudsz-e sírni fájó könnyeket,
Ólomsúlyú éber éjszakán,
mikor a gondok meggyötörnek,
elfog a félelem, rád tör a magány.
Tudsz-e sírni, zokogni igazán?

Tudsz-e sírni, mint a kisgyermek,
ha becsapták, vagy megverték talán,
mert jót akart, mégis rosszat tett,
s könnyeivel ott áll most árván?
Tudsz-e sírni, zokogni igazán?

Tudsz-e sírni, a boldogságtól,
örömkönnyzáport hullatván?
Tudsz-e sírva nevetni, úgy derülni,
kacagva, akár egy jó tréfán?
Tudsz-e sírni, zokogni igazán?”

 

Nincs is annál jobb, mint..

.. egy hatalmas kockás pléden pihizni a Margitsziget kellős közepén, egy lombos fa hűs árnyékában. Próbáltátok már? Ha igen, tudjátok miről beszélek, ha pedig még nem.. feltétlenül pótoljátok az élményt. Mert ez az. Első utunk a KFC-be vezetett, ahol feltankoltuk a piknik kosarat, így a jéghideg görögdinnye és ásványvíz mellett fűszeres, panírozott csirkecombik és -szárnyak, sültkrumpli és káposztasaláta is gazdagította az éléstárunkat. Miután már mozdulni sem bírtunk, és kinyúlva fetrengtünk a nagy kockáson, hirtelen csaholásra lettünk figyelmesek, és mikor felemeltük a fejünket láttuk, hogy két kutyus (név szerint Csoki és Szamóca) betámadta a KFC-s dobozunkat, ami tele volt csontokkal. Miután jóllakattuk a társaságot és kiörömködtük magunkat, úgy döntöttünk, hogy bevetjük a jó öreg játékot: Ország, város.. (persze angolul ). Végül este hat körül sikerült hazapakolnunk a cókmókunkat. Hogy mi hiányzott? Talán a víz, a tó, a fürdőruha, de ezeket az apróságokat leszámítva tökéletes volt! Pár órára megfeledkezni a munkáról, a kötelességekről, a világról.. Júliusban folyt. köv. a Balatonon!

 

Nouvelle Vague

Hála Leonának :