Mit vártál?

Mit is vártam a Neptuntól? Képes voltam naivan azt az álmot dédelgetni, hogy ha kettőtől van tárgyfelvétel, akkor kettőtől? Talán a hétezer-háromszázötvennegyedik kattintásnál szakadt el a cérna, de csak a tízezer- negyvenötödiknél jártam sikerrel, viszont akkor learattam a babérokat. Elkapkodtam az utolsó helyeket, diadalittasan hátra dőltem a karosszékben, és sikerrel nyugtáztam a napot. Sikerült. Idén is. Kár, hogy kulturáltabb módja nincsen hazai körökben (tisztelet a kivételnek ).

Szeptember

Minden évben ugyanaz a nyomasztó, pityergésre buzdító, szívfacsaró érzés. Miután kulcsra zártam a nyaraló ajtaját, valami ismét véget ért. Mondhatnám, hogy a 2009-es nyár, de ez már megint, mint minden évben, több annál. Egyfajta elszakadás a megszokottól, messzire költözés a családtól, az úgymond kollégista élet kezdete, a hátizsákos-vonatos hétvégésé. Pedig nincs okom panaszra. Ebből a nyárból kihoztuk a maximumot, főleg a legvégéből (Horvátország, Sopron), talán ezért is olyan nehéz a búcsú. Egyelőre megpróbálok nem gondolni rá, hiszen még másfél hetem van arra, hogy kiélvezzem a szabadságom. Inkább visszaemlékszem a legszebb pillanatokra, mert azokból volt rengeteg. Néhány szó ami hirtelen eszembe jut: Sound, Finlandia , grillparti, bor, Béla, maracujás Cosmo, Eve, publik, pizza, Rómeó, Budapest Bár, Malinska, Tűztorony, Gyógygödör… BOLDOGSÁG!