..egy darabot a szívemből.

Nem most történt, de eszembe jutott, és gondoltam megosztom veletek:

Volt szerencsém részt venni egyházismeret órán  az elmúlt évek valamelyikében, amit egy floridai teológus professzor tartott nekünk. Az óra maga rettenetesen töményre sikeredett, nehezen tudtunk vele azonosulni, mi, huszonévesek. Azonban a professzor úrral egyszer egy bögre kávé mellett érdekes beszélgetésbe keveredtem, aminek kapcsán feltettem a kérdésemet. Azt a kérdést, amire szerintem sokan kerestük már a választ, de sohasem találtuk.

Mégis mit jelenthet a mai kor embere számára a Tízparancsolatban a ,,Ne paráználkodj!”?

Persze gondolhatjátok, hogy ez azért így elég meredek, mármint a kérdésfeltevés, és egyáltalán ez az egész helyzet, de abban a pillanatban, ez nem tűnt kivitelezhetetlennek. Úgy éreztem, tudnom kell mit gondol róla egy teológiában jártas ember (ha már Laci atyát mégsem vonhatom ez ügyben kérdőre).

A válasz annál is meglepőbbre sikeredett. Elmondta, hogy ha mai nyelvre kellene lefordítania ezt a parancsolatot, és átültetnie a modern kor világába, akkor vegyünk egy pofon egyszerű, hétköznapi példát. Akárkivel érzelmi kapcsolatba keveredünk, akarva-akaratlanul neki adunk egy darabot a lelkünkből, és így már sosem leszünk képesek a jövőbeli nagy Ő-nek teljes egészében odaadni magunkat. Mindig ott motoszkálnak majd a fejünkben az emlékek, a megélt, a (meg nem élt, de) vágyott pillanatok; hogy jól döntöttünk-e anno, hogy elhagytuk; és ezek a dolgok megakadályoznak minket abban, hogy minden erőnket beleadjuk életünk kapcsolatába. Nyilván ez a helyzet súlyosbodik a partnerek számával egyenesen arányosan, ezért próbáljuk meg úgy élni az életünket, hogy a későbbiekben ne kelljen a múlton töprengenünk.

Miután meghallgattam, a naeztjólmegszívtam volt az első gondolatom, mint ahogyan szerintem a korombeli többségnek, és ráébredtem, hogy ez már törvényszerűen mindig így lesz. És nem azért, mert egy teológus professzor mondta, nem azért mert a Tízparancsolatban bele van írva, hanem mert ha jobban belegondolunk sohasem feledheted a múltat. Csinálhatsz úgy, mintha mi sem történt volna, de mindig is ott lesz az a bizonyos motoszka életed egy- és sokfejezetes fiúiról a fejedben, sohasem fogod elfelejteni, hogy ők is részei voltak az életednek.

Mégis mit tehetsz? A múlttal semmit. Fogadd el, és törekedj arra, hogy a jövőbeli könyvedben minél kevesebb rövid fejezet legyen.

Közzététel ideje: on 2011. november 10. csütörtök at 2:42 du.  Hozzászólás (1)  

The URI to TrackBack this entry is: http://angelicdiary.wordpress.com/2011/11/10/egy-darabot-a-szivembol/trackback/

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Egy hozzászólásSzóljon hozzá most!

  1. Nice article. It does shed some light on the issue. By the for those interested in binary options can get an exclusive binary options bonus.


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.