Szánalmas..

… de mostanában rengeteg dolog idegesít, ami azelőtt sohasem.Vegyük például az elkényeztetett, önző, nemtörődöm embereket. Nulla együttérzés, állandó nyavalygás (jelzem ok nélkül), felületes kapcsolatok és mindemellett olyan önérzet, ami aztán végképp meggátolja őket abban, hogy mélyebb emberi érzésekre tegyenek szert. Mindez persze nem zavarna, ha nem szembesülnék vele nap, mint nap; és ha nem idegesítene a problémáink között tátongó hatalmas szakadék.

Karácsony. Eddigi kedvenc ünnepem, mostanra pedig egy gyomorgörcs, ami elől nincs menekvés. Már lassan kajáért sem merek boltba menni, mert mindenhol emberek tömkelege tapossa, lökdösi védtelen társait. Pánikroham van. Mindenki arra törekszik, hogy minél több dolgot tudjon felhalmozni karácsonyig, és aztán pedig kidobni. Vonatkozik ez ételre, díszekre, ruhákra, ajándékcsomagokra, műszaki cikkekre és játékokra. Idegbeteg, megfeszült, vérágas szemű emberek mindenütt, akikben megszűnt létezni a karácsonyi szellem. Gépszerűen rakosgatják a halmokat kosaraikba, majd aztán komoly szemöldökráncolások közepette fürkészik a számlát: Hogy fizessem ki? Ilyen világot élünk, és én nem akarok ebből részesülni. Még ha vákuumszerű is ez a hullám, én akkor is ellenállok. Nekem erre semmi szükségem. Lesz ajándék, de minimális. Helyette szeretet lesz, még ha ez közhelyesen is hangzik. Aztán csak túl leszünk ezen is, és kezdődik egy új, remélhetőleg sokkal boldogabb év.

És most, hogy így jobban belegondolok, lehet, hogy a szánalmas nem is én vagyok.