Először is hihetetlenül kiábrándító, amikor a sötétítőfüggönyt elhúzva ugyanaz a látvány fogad, mint lefekvésnél. Aztán pedig még kiábrándítóbb ami ezután következik. A buszmegálló felé ballagva, reggel 6 órakor, döbbenten vettem tudomásul, hogy az alkoholt nem megvető vidéki úriemberek ilyenkor már az ún. Italboltban vidáman töltögetnek, némelyek hangosan vígadnak. Példaértékű frissesség ezen a korai órán. Na de az én mérlegem mégiscsak az alvás felé billen (habár nem vetem meg az alkoholt jó helyen és jó időben). Mint a szundítizmus hazai képviselője kijelentem: Soha többé nem akarok sötétben ébredni! NEM és NEM!

(A világosban fekvésről majd egy másik bejegyzésben .)

Mit is vártam a Neptuntól? Képes voltam naivan azt az álmot dédelgetni, hogy ha kettőtől van tárgyfelvétel, akkor kettőtől? Talán a hétezer-háromszázötvennegyedik kattintásnál szakadt el a cérna, de csak a tízezer- negyvenötödiknél jártam sikerrel, viszont akkor learattam a babérokat. Elkapkodtam az utolsó helyeket, diadalittasan hátra dőltem a karosszékben, és sikerrel nyugtáztam a napot. Sikerült. Idén is. Kár, hogy kulturáltabb módja nincsen hazai körökben (tisztelet a kivételnek ).

Minden évben ugyanaz a nyomasztó, pityergésre buzdító, szívfacsaró érzés. Miután kulcsra zártam a nyaraló ajtaját, valami ismét véget ért. Mondhatnám, hogy a 2009-es nyár, de ez már megint, mint minden évben, több annál. Egyfajta elszakadás a megszokottól, messzire költözés a családtól, az úgymond kollégista élet kezdete, a hátizsákos-vonatos hétvégésé. Pedig nincs okom panaszra. Ebből a nyárból kihoztuk a maximumot, főleg a legvégéből (Horvátország, Sopron), talán ezért is olyan nehéz a búcsú. Egyelőre megpróbálok nem gondolni rá, hiszen még másfél hetem van arra, hogy kiélvezzem a szabadságom. Inkább visszaemlékszem a legszebb pillanatokra, mert azokból volt rengeteg. Néhány szó ami hirtelen eszembe jut: Sound, Finlandia , grillparti, bor, Béla, maracujás Cosmo, Eve, publik, pizza, Rómeó, Budapest Bár, Malinska, Tűztorony, Gyógygödör… BOLDOGSÁG!

Hogy milyen, ha a kedves mást csókol és simogat, mert a munkája része? Undok egy érzés, ami beleivódik minden egyes gondolatomba és még álmomból is felriaszt. Nesze nektek színész feleségek..

.. a problémákon és önmagamon, beletörődtem abba ami van. Hogy beosztással él a magyar, de sokkal rosszabb is lehetne. Hogy a távolság nagy úr, de lesz ez még így sem. Hogy kívülállóként kell viselkednem, ha tanácsadásról van szó, mert csak így segíthetek. Hogy sokak fejében egy egészen torz kép alakult ki rólam, és hogy megbélyegeztek. Hogy hamarosan kezdődik a mókuskerék (de legalább Pesten lehetek).

Nincs több hiszti, elégedetlenség és költői kérdés. Igenis boldog leszek!

Mert gumimedencében is lehet hatalmas a medencés parti, mert ha elfogy a bólé, sárgadinnyéből is nagyokat lehet alkotni, és mert van az a fáradtság amikor már kár beléd a redbull és a kávé.. Éljen a nyárból az a kis maradék!

Miután az étterem és szórakozóhely projekt csődöt mondott kicsiny Balaton parti városkánkban, a nép egy helyre koncentrálódott. Egy nem is akármilyen, hanem egy hihetelenül kicsi helyre. Így amíg eddig két esélyes volt, hogy összefuss egy kellemes, vagy netán kellemetlen ismerősöddel, most tutira veheted, hogy ugyanott  lógatjátok majd a lábatokat. Mindenki ismer mindenkit (vagy legalábbis azt hiszi), és szikrát szóró tekintetektől perzsel a levegő.  Ez így persze, hogy gáz, de mi ragaszkodunk hozzá. Így legalább nem érhet meglepetés..

Visszaszívom a múltkori kijelentésemet. Ez a nyár igenis a nagy bulizások és keveset alvások nyara. Ezért is érzem ma úgy magam, ahogy. Soundos Finlandiás pohárkámból energiaitalt szürcsölgetek, hogy valamiféle emberi formát öltsek, de zúg a fejem, és egy falat sem megy le a torkomon. A három napos mulatság első napján sikerült aminek sikerülnie kellett. Ehhez hozzájárult a pár napja hülyén alvásom és az eredmény… Majd meglátjátok.

Viszont ha arra gondolok, hogy megvan az apropó, akkor máris fülig ér a szám:

BOLDOGSÁGOS SZÜLINAPOT, LEONA!

Vártam arra, hogy tisztázódjanak a mindennapjaim, és valamiféle napirendet vigyek csöpp kis életembe. De így egy hónap távlatából rá kell jönnöm, idén nem lesz semmiféle napirend, spontán nyaramat élem. Egyik nap itt, a másik nap ott, hirtelen jött telefonhívások, programozások, találkozások, beszélgetések, bulizgatások.. Alapvetően nem vagyok spontán, lépésenként tervezek, csak is egyről a kettőre; így ez a jelenlegi állapot tökéletesen új nekem. Új de annál jobban élvezem.

Vártam, hogy csillapodjanak a kedélyek házaink táján, ám ez a dolog is egy újafajta irányba csapott át, hiszen nem akarnak rendeződni a dolgok és csak fokozódik a gyűlölet. Mindeközben én megpróbálom figyelmen kívül hagyni az eseményeket, és mint passzív szemlélődő, életem eddigi legérzelmesebb nyarát élem. Ezen a nyáron nincsenek heves érzelmek, nagy kiborulások és kibékülések, megagiga partik és padlón heverések. Viszont amolyan kellemes, biztonságot adó a légkör, amelyben mindenki számíthat a másikra. Lehetnének ezek gyermeteg, szentimentális gondolatok is, de úgy érzem még sohasem éreztem ennyire felnőtten. Szeretek és viszont szeretnek, régi barátok, új ismerősök, a már két éve tartó szerelem, és ebből a békés együtt élésből nincs az a gyűlölet ami kibillenthetne. Mert ráébredtem, hogy Meseország van, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, még ha a rossz eleinte győzeldelmeskedik is felette.